Tóth Gabi sokkot kapott: testvére még előtte is titkolta, mire készül

TV2
Kamilla

Előző héten szóhoz sem jutottak a Sztárban sztár leszek! nézői, amikor Tóth Gabi és a Fricska Táncegyüttes tagja és egyben az énekesnő szerelme, Papp Máté Bence egy táncos előadásban álltak ki a nyilvánosság elé a kapcsolatukkal.

Tóth Gabi természetesen ezzel is megosztotta a nézőket, hiszen látványosan volt férjének, Krausz Gábornak akart visszavágni, aki nem mellesleg a Dancing with the Stars egyik versenyzője. A műsor végén pedig egy csókot is váltott ifjú szerelmével, Papp Máté Bencével. Olyan nagy visszhangja volt az adásnak, hogy a legtöbb néző szerint ezt már nem lehetett volna überelni, tegnap azonban sikerült, de most kivételesen nem neki, hanem nővérének, Tóth Verának.

A meglepetések éjszakáján a versenyzők ugyanis egy-egy ismert előadóval adták elő választott számaikat, így történt, hogy Nagy Alexa mellett az aranytorkú, egykori Megasztár győztes, Tóth Vera lépett a színpadra. A kamerák egyből Gabi arcát vették, amelyről mindenki leolvasta a megdöbbenést és az örömöt, tehát még ő sem tudott róla, hogy szeretett testvére is a sztárvendégek között lesz.

Gabi állva tapsolt és örült tesójának, akihez azért volt néhány szava:

Gyanús voltál nekem.

-

Majd hozzátette, hogy Vera igazán rafinált, hiszen amikor itt van, nem tud Hannarózával lenni, aki most nem a nagynénjével, hanem Gabi és Vera édesanyjával volt.

Gabi és Vera egyébként nagyon jó testvérek. Bár utóbbi nem ért egyet néha húga döntéseivel, jelenlegi helyzetében is igyekszik mellette lenni és támogatni.

Tóth Gabi is sokat változott az új szerelem óta, ahogy ők is:

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
5 híres magyar nő, aki szereti az aktuális párjához igazítani a külsejét

Itt pedig mindent megtudhatsz az új szerelméről:

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Ezt tudni Tóth Gabi fiatal szeretőjéről, Papp Máté Bencéről