Láthatatlan falak között: a társas magány egy megterhelő, és egyre gyakoribb jelenség

Néha mindannyian szoktuk magányosnak érezni magunkat. Amikor éppen semelyik barátod sem ér rá találkozni, beteget jelent a work wife-od és nincs kivel pletykálni a kávészünetben, vagy egyszerűen csak új társaságba kerülsz, ahol senkit sem ismersz. Az utóbbi időben azonban az elmagányosodás, az izoláció érzése szinte népbetegséggé vált, még a látszólag nagy társasági életet élők vagy párkapcsolattal rendelkezők körében is. Egy felmérés szerint az amerikai lakosság 46%-a érzi rendszeresen magányosnak magát, még azok közül is, akiknek családjuk van (28%).

A technika ördöge

Az eldigitalizálódás, a technológia hatása az egyik kedvenc témája a társadalomtudósoknak és pszichológusoknak. Rengeteg tanulmány készült a témában, amely mind azt mutatja, hogy bár az okoseszközökkel egyre csökken a távolság az emberek között, a kapcsolatokban pontosan az ellenkezőjeként hat a technika: egyre inkább személytelenné válik a kommunikáció. A mikrogesztusok, egy mosoly, pillantás hiánya pedig azt eredményezi, hogy kevésbé érezzük magunkat közel a másikhoz – bár csak gombnyomásnyira van tőlünk. Ember legyen a talpán, aki lépést tud tartani a ránk zúduló információdömpinggel, a rengeteg inger pedig túlstimulálja az idegrendszerünket, így kevésbé tudunk reagálni a valóban fontos dolgokra.

A 22-es csapdája

Azt jól tudjuk, hogy az ember társas lény, a csoporthoz való tartozás vágya már az idők kezdetétől belénk van kódolva. Sokan azt hiszik emiatt, hogy ha sok emberrel veszik körül magukat, akkor nyert ügyük van, és sosem fog elhatalmasodni rajtuk a nyomasztó érzés. Pedig önmagában a rengeteg haver vagy éppen egy párkapcsolat sem jelent védelmet a magány ellen. Amikor pedig úgy érzed, hogy láthatatlan falak választanak el a többiektől, amikor nincsen, akivel kapcsolódhatnátok, az szó szerint megváltoztatja a személyiséget. Aki magányos, az gyakran magában keresi a hibát, szorongóvá, depresszióssá válik. Mivel úgy érzi, hogy nem érdemes mások figyelmére, egyre kevesebbszer jár el társaságba, így még kevesebbszer adja meg az esélyét a valódi kapcsolódásnak, belekerül egy olyan csapdahelyzetbe, amiből nagyon nehéz kimászni. De nem lehetetlen.

Adok-kapok

Ahhoz, hogy tisztábban lássunk társas kapcsolatainkban, meg kell vizsgálnunk azok motivációit. Ha alapvetően hiányzik valami az életedből, és az emiatt érzett űrt másvalakivel akarod betömködni, az sosem lesz igazán működőképes. Ugyanis ekkor a kölcsönös növekedés helyett a gyerekkorban elmaradt érzelmek pótlása a kapcsolat igazi motivációja, amit viszont kívülről – egy másik kapcsolattól – nem kaphatsz meg tartósan, azt magadban kell megkeresned és dolgoznod rajta. „Ezeket nevezzük hiánymotivált kapcsolatoknak – mondja Gregory Alina pszichológus és terapeuta. – Ezzel szemben a növekedésmotivált kapcsolatokban a nevéből kikövetkeztethető módon a közös növekedés, illetve kiteljesedés a motiváció és a cél. Jól érezzük magunkat egymás társaságában, mindketten ugyanannyit adunk a kapcsolatba, mint amennyit kapunk, és egymás támogatásával teljesen ki tudunk bontakozni.”

Szavak nélkül

Igazi közhely, hogy minden kapcsolatban előfordulnak hullámhegyek és -völgyek, tehát az nem gond, ha néhanap becsúszik olyan időszak, amikor távolabb érzed magad a partneredtől vagy a barátodtól. Fontos, hogy a kapcsolat egészét vizsgáld meg, és tedd fel azokat a kérdéseket, melyek segítenek eldönteni, hogy vajon miért vagytok együtt. Meg tudod vele osztani az érzéseidet? Várhatsz bármilyen segítséget, támogatást tőle? Kapsz elég figyelmet, vagy a másik folyamatosan a telefonját nyomkodja, és/vagy idegesen legyint a mondandódra? Meg kell nézned azt is, hogy vajon tényleg a másik nem veszi eléggé a jeleidet, vagy pedig neked van szükséged a pluszintimitásra. Gyerekkorunkban sajátítjuk el az érzelmeink felismerésének és kifejezésének „tudományát”, így azoknak, akikkel a szüleik hűvösen viselkedtek, folyamatosan figyelmen kívül hagyták az igényeiket, ez a rész kimaradt. „Felnőttként ez a hűvös, érzelemmentes kapcsolat jelenti majd neki a biztonságot, hiszen ebben nőtt fel, ez az ismerős számára. Mások érzelmeivel nem tud mit kezdeni, az túl sok dráma a számára, így próbálja ignorálni, az eszköztelenségtől, tehetetlenségtől pedig ideges lesz, ha esetleg számonkérik” – magyarázza a szakértő.

Fény az alagút végén

A hiánymotivált kapcsolatokat általában a status quo jellemzi, vagyis az, hogy egyik fél sem változtat a kialakult helyzeten, megelégednek ezzel a langyos állóvízzel, ami bár egyikőjüknek sem jó igazából, mégsem lépnek. Lehet, hogy azért, mert igazából fel sem ismerik a helyzetet, de még valószínűbb, hogy mert félnek az egyedülléttől. Úgy vannak vele, hogy még mindig jobb, ha van velük valaki, mint ha teljesen egyedül lennének. Pedig legtöbbször az egyedüllét sokkal minőségibb tud lenni, mint egy olyan kapcsolat, amelyben magányosnak érzed magad, hiszen akkor előjön a fentebb már taglalt negatív spirál. Szóval a legjobb, amit tehetsz magadért (és a partneredért), hogy megnézed az elvárásaidat. Mindent tőle akarsz megkapni? Lehet, hogy csak a szeretetnyelvetek különbözik, ezért nem érzed kellőképpen, hogy törődik veled? Tőle várod el a gyerekkori sebek begyógyítását? Tudnod kell a válaszokat ahhoz, hogy tiszta szemmel tudj a partneredre nézni, és ne tőle várd el a megmentést. Mert az benned van, csak meg kell találnod.

A galériában azt is eláruljuk, mi a magány legyőzésének 3 kulcseleme!