Döbbenetes változáson ment keresztül Sofia Vergara - mindenkit sokkolt új sorozatának előzetesében
Sofia Vergara az elmúlt hetekben elsősorban válásával került a figyelem középpontjába, most azonban egészen más miatt érdemelte ki a nagyérdemű érdeklődését.
A szépséges színésznőt elsősorban vígjátékokban láthatták a rajongóit, mint például a Csábítunk és védünk, a Modern család című sorozat vagy a nagy sikerű Chef. Most azonban egy merőben más, szinte már tőle szokatlan szerepben mutatja meg, mire képes színésznőként, hiszen alakításai során elsősorban a szépsége és a humora volt a lényeg, semmint az igazi színészi tehetsége.
2024 januárjában debütál a Netflix kínálatában a Griselda Blanco életét feldolgozó miniszéria, amelynek főszerepét Sofia kapta meg. A kolumbiai drogkartell vezetőjének szerepét alapból is nagy kihívásnak élte meg a sztár, ám arra még ő sem számított, hogy a hitelesség és a történtek valós ábrázolása miatt teljesen eltorzítják hibátlan külsejét.
Griselda, akit maga Pablo Escobar is tisztelt, kifejezetten markáns, férfias, félelmet sugárzó nőként vonult a történelembe. A hírhedt drogbárónő - akit egyébként kokain keresztanyának is becéztek - az 51 éves Vergara eddigi legjobb alakítása lesz a kritikusok szerint. A színésznő annyira átélte a szerepet, hogy a forgatásokon még a stáb is félt tőle megváltozott külseje miatt.
A széria első előzeteséből kiderül, hogy Blanco élete sokkal részletesebben lesz kidolgozva, főleg az anyaság tekintetében. A több, mint 200 gyilkosságot elkövető drogbárónő a történelem egyik legjövedelmezőbb kartelljét hozta létre, miközben a család állt élete középpontjában. Sofia Vergara egy korábbi interjúban elárulta, hogy Griseldává válni több, mint 2 óra volt mindennap.
A sorozatban egyébként olyan nagy színészek kaptak még helyet, mint Alberto Guerra Dario, Vanessa Ferlito Isabel, Alberto Ammann Alberto Bravo és Christian Tappan Arturo.
Ezt olvastad már?
Virágról virágra: híres nők, akik igazi férfifalónak számítanak Hollywoodban
Ezekben a filmekben a body positivity kapott nagy szerepet:
8 film melyben a body positivity kiemelt szerepet kap
Sofia Vergara elképesztő formában van:
Sofia Vergara közel az 50-hez is büszkén mutatja meg tökéletes alakját