Belepirulunk a látványba: Selena Gomez egy apró fürdőruhában pózol, és vadítóbb, mint valaha

Getty Images
Vadász Emese

Egy biztos; azonnal be akarunk szerezni egy ugyanilyen bikinit!

Selena Gomez az a világsztár, akiről mindenki tudja, hogy kedves, segítőkész és mindig jó ügyek mellett áll ki, mégis rengetegszer a magánéletének botrányai miatt cikkeznek róla.

Annak ellenére ugyanis, hogy olyan sikereket ért el a zenei világban és a filmek, sorozatok világában, amit nem sokan tudnának megismételni, a legtöbb embert mégis az foglalkoztatja, hogy miért szakítottak Justin Bieberrel több, mint öt éve (!!!). A világ által generált szerelmi drámából ráadásul egyetlen emberről nem esik csupán szó, magáról Justin Bieberről, ehelyett Selena Gomez és Hailey Bieber (Justin felesége) annál inkább a botrányok középpontjában van.

És bár a média és a rajongók mindent elkövettek azért, hogy a két sztárt egymásnak ugrasszák, úgy tűnik, hogy ez – szerencsére – nem sikerült, hiszen az utóbbi időben mindketten megvédték a másikat. Selena pedig egyértelműen örökre túllépett Justin Bieberen, és most már tényleg csak magára koncentrál, és arra, hogy élvezze az életet.

Erről árulkodik legújabb Instagram-bejegyzése is, aminek a megpillantása közben azonnal feltűnik Selena mellett egy ismerős arc, méghozzá Nicola Peltz, vagyis David és Victoria Beckham legidősebb fia, Brooklyn Beckham felesége, aki köztudottan nagyon közeli barátságot ápol a Gyilkosok a házban című sorozat sztárjával.

Lapozz a harmadik képre:

Selena egyébként egy elképesztően szexi, barna egyrészes bikiniben pózol a képeken, az pedig egyértelmű, hogy szuper formában van, és magabiztosabb, na meg kiegyensúlyozottabb, mint valaha!

Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Hailey Bieber már hosszú évek óta Selena Gomez megszállottja? A rajongók megingathatatlan bizonyítékokat találtak

Ha pedig kíváncsi vagy, hogy kik azok a sztárok, akik nyíltan kiálltak Selena mellett a Hailey Bieberes dráma közben, akkor ezt se hagyd ki:

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
7 sztár, aki nyíltan kiáll Selena Gomez mellett Hailey Bieberrel szemben