Sarah Jessica Parker most is a vörös szőnyeg királynője volt: fekete ruhája mindent vitt

És egyszer csak című sorozat
Kamilla

Sarah Jessica Parker méltán nevezhető a divat királynőjének, hiszen nincs olyan stílus, szett vagy kiegészítő, amit ne tudna tökéletesen viselni.

Ez legutóbbi vörös szőnyeges megjelenése során is így volt, bár igencsak nagy megdöbbenést okozott a ruhaválasztásával. SJP imád kilépni a komfortzónájából, amit most is bátran tett meg. A színek, a különleges színkombinációk szerelmesének vallja magát, most azonban egy tőle szokatlan, fekete szettben tette tiszteletét a New York City Ballet 2023-as őszi gáláján, ahova szeretett férje, Matthew Broderick is elkísérte.

A New York-i Lincoln Center David H. Koch Színházában megrendezett éves rendezvényen Parker hiába öltözött feketébe, minden szem rászegeződött. Nem is csoda, hiszen a vállát szabadon hagyó, tüllszoknyában kiteljesedő szett egyszerre volt könnyed, stílusos és erőteljes. De itt még nincs vége, ugyanis a színésznő több különlegességet is csempészett a viseletébe. Az egyik a hajába rakott régi időket megidéző fekete szatén szalag, illetve a felemás színű magassarkúi, amelyek valóban egyedivé varázsolták a többi sztár között.

forrás: Cindy Ord/Getty Images
forrás: Cindy Ord/Getty Images

Ezekhez gyémántokkal kirakott fülbevalókat és egy ezüstös kézitáskát választott. Férje, Matthew Broderick mint mindig, most is hagyta ragyogni csinos feleségét, így egy klasszikus fekete szmokingot választott fehér inggel, fekete csokornyakkendővel.

A színésznő egyébként utoljára augusztusban keltett nagy feltűnést, méghozzá egy igen nagyszerű és szívet melengető tettével, ugyanis az And Just Like That című sorozatban látható kiscicáját örökbefogadta családjával.

Ha további érdekességeket olvasnál hollywoodi sztárokról, akkor mindenképpen katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Jlo, Sarah Jessica Parker és sokan mások: híres emberek, akik rácáfoltak a középső gyerekek körüli tévhitekre

Ha olvasnál SJP híres karakteréről is!

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Carrie Bradshaw megosztóbb stílustrükkje visszatér: idén tavasszal hódít a magas sarkú és a zokni párosa