Elmesélem, mi történt, amikor esélyt adtam egy olyan pasinak, aki külsőleg "nem volt az esetem"

Amikor még a 20-as éveim elején jártam, határozott elképzelésem volt arról, milyen az ízlésem pasik terén. Nyilván az aktuális kedvenc színészeimből indultam ki, így ez folyton változott, de azért voltak alapok. A magasság nálam pont nem volt lényeg, de a vékonyabb férfiak sosem tetszettek, akárcsak a szakáll sem igazán, és a sportosabb helyett az elegánsabb öltözködés jött be. Randiztam is pár sráccal, aki megfelelt ezeknek a kritériumoknak, de általában egy-két találkozónál tovább sosem jutottunk, mert időközben nyilvánvaló lett, hogy személyiségileg egyáltalán nem passzolunk.

Teltek az évek, közben én is idősebb lettem, a barátnőim többsége pedig komoly kapcsolatban élt már. Volt, aki házasodott is, így néha egy kicsit úgy éreztem, hogy lemaradtam. Mégis, amikor nagy unszolások árán regisztráltam a Tinderre, és túl voltam néhány borzalmas randin, egy időre elegem lett ebből az egészből. Mert nyilvánvalóvá vált, hogy amikor csak fotók alapján ítélünk meg másokat, a valóság és az elképzelés teljesen más vizeken eveznek. Az egyik pénteki buliban a barátnőim aztán kezelésbe vették a telefonomat (az engedélyemmel, gondoltam úgyse számít), és elkezdtek jobbra-balra húzogatni srácokat az appon, az alapján, hogy ki tűnik hozzám passzolónak.

Másnap reggel aztán jött is egy üzenet egy pasitól, hogy neki is olyan kutyája van, mint nekem, és ez be is indította a beszélgetést. Fotói alapján pont nem volt az esetem, hiszen ahogy írtam is a cikk elején, a vékony férfiak nem az eseteim, ráadásul a képek alapján Ádám (nevezzük így) és a szakáll egy csomagban jönnek. Nyilván egyik sem olyan dolog, hogy rögtön töröljünk valakit, de határozottan nem volt az esetem külsőleg. Ennek ellenére nagyon jókat beszélgettünk, az első naptól kezdve éjszakába nyúlóan, úgyhogy úgy döntöttem, bár elsőre nem vonzódom hozzá, adok egy esélyt a dolognak, és találkozom vele.

Az első találkozón, ahogy megpillantottam, nem fogok hazudni, a vonzalom nem alakult ki. Biztosan neked is van olyan fiú barátod, aki nagyon jófej, órákig elröhögtök együtt, de külsőleg akkor sem tetszik neked. Hasonlót éreztem Ádámnál, de ennek ellenére sem akartam kitáncolni a randiból, így szimplán csak hátradőltem, és jól éreztem magam. Meglepően jól. Évek óta nem volt ilyen jó randim!

Az első csók a második találkozón zajlott le, és végül 10 hónapig voltunk együtt. Ez idő alatt pedig az, hogy Ádám nem volt az esetem eleinte, szép lassan teljesen átalakult, és rövidesen nem is értettem, miért gondoltam úgy, hogy nem tetszik. A személyisége, a kisugárzása, a jó dumája hamar átírta azt, hogy mennyire vonzódtam hozzá, és utólag nagyon örülök, hogy adtam egy esélyt a kapcsolatunknak. A szakításunk teljesen más okokból történt, és mai napig beszélünk vagy összefutunk, pedig már másfél éve nem vagyunk együtt. Az élet iróniája, hogy azóta kifejezetten tetszenek a szakállas férfiak, és bizony a "vékonyabb" pasikkal sincs már gondom, pedig nagyon határozottan hittem, hogy nekem ki az esetem. Néha úgy fest, megéri adni egy esélyt annak, akiről nem is gondolnád, hogy tetszene, hiszen bár elengedhetetlen a fizikai vonzalom, ezt sokszor a másik megismerése teremti meg!

És ezt olvastad már?