Tele voltam antitesttel, aztán megkaptam a Pfizert: napokra szétcsapott a vakcina

Fórum Hungary/Családi bunyó
Izabella

Nem teljesen értem az orvosi összefüggést, de azért megosztom a tapasztalatokat.

Azt hiszem, a kollégáim és a közvetlen környezetem még jobban örültek az oltásomnak tavasszal, mint én magam, hiszen akkor már nagyjából három hónapja úgy nyomasztottam mindenkit a vakcinavágyakozásommal, mint talán senki a világon, és már a vakcinairigy Facebook csoportokból is minden posztnál kaptam értesítést, hátha kiderül, hol pottyant le egy adag Pfizer szállítmány, amire le lehet csapni. Biztos emlékszel, amikor április végén ez a vakcina szinte teljesen elérhetetlen volt, és a rendszer is összeomlott, ha meghirdettek egy-két szabad helyet. Tudom, már a saját idegeimre is rámentem, hát még azokéra, akiknek naponta küldtem a screenshotokat, hogy már megint kit oltottak be, és engem miért nem.

Olvasd el ezt is!
Oltás után kaptad el a Covidot? 4 jellegzetes tünet utalhat rá

Egy korábbi cikkben kifejtettem, hogy nem csak a védettség miatt akartam annyira a cuccot, hanem azért, mert féltem, hogy kimaradok a szociális eseményekből, ha nem kapom meg az oltást, és az ezzel járó kártyát.

Átestem a betegségen, emiatt antitestem még jócskán akadt (ezt teszteltük is), de a kártyám már csak júniusig volt érvényes, na, de tudtam, hogy a koncertek épp akkor fognak elkezdődni, az utazások épp akkortól lesznek még inkább aktuálisak, így hát az ide nekem a Pfizert villogott szerintem még a homlokom közepén is.

Két tényező miatt csak a Pfizer, az Astra és a Moderna volt alkalmas arra, hogy megkaphassam, de az Astrát nem mertem beadatni, a másik két fajtát pedig nehezebb volt beszerezni, mint a csempész farmert néhány évtizeddel ezelőtt.

Olvasd el ezt is!
"Kínaid van vagy oroszod?" - Illik ismerkedéskor védettségi igazolványt kérni?

Eljött aztán április végén a nagy nap, és sokak örömére megkaptam az első oltást. A szúrás után olyan 2 órával brutális fáradtság tört rám, sőt, estére olyan kiterülve aludtam, ahogy a túlsúlyos, senior kutyám szokott egy nagyobb futtatás után.

Másnap reggelre úgy keltem, hogy na most már nem lesz gond, és fel is hívtam a barátaimat, hogy ők, akik ugyanakkor kapták, mint én, hogy vannak. Kiderült, az egyikük vidáman sörözik már egy teraszon, a másikuk viszont úgy érzi magát, mint akit agyonvertek. Ment a csoportchat, meg közben a hidegrázás és szédülés, legalábbis a részemről.

Minden programomat le is mondtam, estére kifejezetten influenzásnak éreztem magam, és nem nyugtatott meg, hogy a 10 fős, egyszerre oltott brigádunkból csak hárman vagyunk ennyire rosszul. Aztán akkorra matekoztuk ki, hogy pont mi hárman voltunk azok, akiket ősszel leterített a korona, így valószínű, hogy a sok antitest miatt már az első adag vakcina erős immunreakciót indított be.

A cikk megírásakor az ötödik napnál jártam, de már csak egy kis fáradtság maradt meg, a többi reakció teljesen elmúlt.

Nem látom ezt át orvosi szemmel teljesen, de valószínű, hogy az egykori középsúlyosan lefolyt Covid-fertőzés miatt lehetett ilyen erős a reakcióm, hiszen tesztek alapján még bőven volt antitestem.

Fontos!


A fenti cikk személyes élménybeszámoló egy civil személytől, hivatalos információkért a vakcinák hatásairól, mellékhatásairól a Vakcinainfó oldalon tájékozódhatsz!

Nézd meg a galériát is!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Vakcinaszelfi az év trendje - sztárok, akik már beoltatták magukat