Most eláruljuk, miért nem leszel soha elégedett az életeddel

Getty Images
JOY

Megvan a tudományos magyarázat arra, miért nem lehet az ember örökké elégedett és boldog.

Elsőre talán nem hangzik majd túl jól a számodra, de amerikai pszichológusok legfrissebb kutatásai szerint az elégedettség nem tesz jót egyetlen fajnak sem, így az embernek sem. Éppen ezért belénk vannak építve bizonyos pszichológiai tényezők, amik az elégedettség érzését újra és újra megszakítják. Ilyen például az unalom, a hajlam a negatív gondolkodásra, a túlagyalás vagy a túlzott törekvés az élet élvezetére (bulik, koncertek, ital, szex stb…). Ez persze nem jelenti azt, hogy az elégedetlenség miatt fel kell adnunk a sikerre való törekvést. Sőt, éppen ez segíti abban az embereket, hogy folyamatosan jobbak, többek, okosabbak, ügyesebbek legyenek.

Ezért nem lehetsz soha igazán elégedett és boldog

Miért vagyunk olyan nyugtalanok és elégedetlenek? Ha belegondolunk, soha a történelem során nem volt még ilyen biztonságos, egészséges az élet, a legtöbb helyen egészen jó az oktatás, a célok, álmok megvalósíthatók. A léleknek azonban ez sem elég.

Olvasd el ezt is!
Tényleg múlandó lenne? A pszichológus felfedte, hogy maradhatsz szerelmes a párodba évtizedeken át

„Az életem egy hosszú menekülés magam elől.” – írta a 18. századi költő, Samuel Johson. És hányan éreznek hozzá hasonlóan a mai napig!

A tudomány, a pszichológia végre rájött, miért van ez így, a magyarázatnak pedig nem fogsz örülni. Egy tanulmány szerint, amelyet a Review of General Psychology kutatói jelentettek meg, az ember nem úgy van bekötve, hogy elégedett és boldog legyen. Ez ugyanis hátrány lenne evolúciós szempontból. Elégedettségünkben csak hátra dőlnénk és többé senki nem akarná megváltani a világot, nem lenne fejlődés, tanulás, nem tartanánk sehová.

Az elégedetlenség négy pontja – avagy, mi az, ami cselekvésre ösztönöz

Unalom – Az emberek nagyon messzire képesek elmenni azért, hogy ne érezzék úgy, unatkoznak. Ez az érzés egyesek számára szinte fájdalmas, elviselhetetlen lehet. Vagyis tökéletesen jó arra, hogy kimozdítson.

Negatív gondolkodás – Szintén nem hangzik túl jól, de az ember sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít élete negatív eseményeinek, mint a pozitívaknak. Ez a gondolatok szintjén is így van.

Túlagyalás – Rengeteg embert kínoz világszerte a szorongás, aminek alapja a hajlamunk arra, hogy túl sokat agyaljunk a minket ért rossz dolgokon. Ez azért „jó”, mert általa tanuljuk meg, a jövőben milyen módon kerülhetjük el a hasonló helyzeteket.

Hedonizmus – Nagyon sokan reagálnak úgy a negatív életeseményekre, hogy azonnal turbó fokozatba kapcsolnak, buliba, koncertre mennek, ismerkednek, szerelembe esnek – egyszóval hajlandóak bármire, hogy ismét elégedettnek érezzék magukat.

Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Ezzel a 4 dologgal fordul legtöbbször pszichológushoz az Y generáció