“Azt akartam, hogy ne haljak meg, csak kórházba kerüljek és tudjak kicsit pihenni” – avagy miért is érdemes pszichológushoz járni?

Getty Images
JOY

Érezted már, hogy pszichológus segítségére lenne szükséged, de a környezeted véleménye vagy a saját félelmeid visszatartottak? Megkaptad, hogy “oda csak bolondok” járnak, vagy hogy “mégis mi bajod van”? A #szeretemalelkem kezdeményezés révén olyan megrázó, személyes történeteket ismerhetünk meg, amik hallatán nem fogjuk halogatni a megfelelő szakember felkeresését.

Idén nyáron indult útjára Instagramon a #szeretemalelkem című kezdeményezés, melyet négy fiatal szervezett. Céljuk, hogy másokat is inspiráljanak arra, hogy bátran merjenek szakemberhez fordulni. Személyes történetek és pszichoedukációs tartalmak segítségével szeretnék ledönteni a pszichológushoz járást övező stigmákat, valamint iránymutatást nyújtani azoknak, akik elakadtak a segítségkérés folyamatában. Az alábbi történetek videó formájában is megtekinthetők a @szeretemalelkem Instagram oldalán!

Radmilla Prágában él a férjével és kisfiával. Szülés után depressziótól és szorongástól szenvedett a vírus miatti bezártság és a rendkívüli elvárások miatt, amivel anyaként találkozott. Idővel olyan mély pontra jutott, hogy azon kezdett gondolkodni, „hogyan ugorjon úgy egy autó elé, hogy ne haljon meg, de kórházba kerüljön és tudjon végre pihenni.” Szakember segítségével sikerült elfogadnia, hogy gyermeke mellett magára is szánhat időt. Egyetlen dolgot bánt meg csupán, hogy nem fordult hamarabb szakemberhez, így pedig olyan időszakot vesztegetett el kisfia életéből, amelyet már sosem kaphat vissza.

Lili Debrecenben született, 4 éve él Budapesten és vállalati kommunikációval foglalkozik. Sosem sikerült megfelelő párkapcsolatot kialakítania. Kezdetben azt gondolta, “biztos a férfiakkal van baj”, de idővel rájött, hogy az egyetlen közös pont a kapcsolataiban Ő maga. Nehéz volt annak felismerése, hogy berögződött sémái miatt mennyi fájdalmat okozott volt párjainak. Emellett 25 évesen egy tragikus balesetben elvesztette szerelmét. Pszichológus segítségével elindult egy önismereti úton, amely során sikerült fejlődnie és feldolgoznia traumáit.

Dormi gyerekkora óta pánikbetegséggel küzd: amint legyőzi egy félelmét, máris újat talál magának. Emellett szülei válása is rettenetesen megviselte. 17 éves korában kapunyitási pánikkal küzdött, mivel nehezen tudta eldönteni, hogy milyen pályát válasszon. Mindezeken felül önértékelési zavaroktól is szenvedett: többször kihasználták nőként, verbálisan bántalmazták. Azt gondolta, hogy „biztosan ezt érdemli, neki ennyi jár és ez amúgy is rendben van.” Több pszichológushoz is járt, idővel pedig egy coach-hoz került, akivel azóta is sikeresen dolgoznak.

A kampány szervezésén felül a #szeretemalelkem csapata más hasznos tartalmakkal is igyekszik segítséget nyújtani azoknak, akik nem tudják milyen módon küzdjenek meg a lelki problémáikkal. Instagram oldalukon minden héten más-más témában mutatnak be kihívással teli élethelyzeteket, ezekhez kapcsolódó (akár ingyenes) terápiás lehetőségeket, valamint személyes történetekből idézett példákat, ezáltal másokat is inspirálva a nehézségeik leküzdésére. Sajnos a legtöbben csak akkor fordulnak szakemberhez, amikor már akkora a baj, hogy az teljesen ellehetetleníti az életüket, akár pszichoszomatikusan megjelenő betegségek révén. Különböző segítő tartalmaik révén a szervezők azt remélik, hogy egyre többen fordulnak majd időben szakemberhez, ezáltal elkerülve a nagyobb bajt.

forrás: https://www.instagram.com/szeretemalelkem/
Olvasd el ezt is!
Még mielőtt depresszióba csapna át tartós rosszkedved, vezess be 10 szokást, mely kihúz a fásultságból

A fenti történetekből láthatjuk, hogy a mentális betegségek nem válogatnak: legyen valaki egyetemista vagy anya, gyermek vagy felnőtt, legyen bármilyen is a hátterünk, mindig akadhatnak olyan nehézségek az életünkben, amely szakember segítségét igényli. De vajon milyen szakemberét? Az alábbiakban egy klinikai szakpszichológus, egy pszichiáter szakorvos és egy coach gondolatait olvashatjuk erről.

1. Milyen problémákkal fordulhatnak Önökhöz?

Bármilyen lelki, magánéletbeli elakadással fordulhatnak hozzám az érdeklődők. Leggyakrabban párkapcsolati problémákkal, önértékelési nehézségekkel, társfüggőséggel és a nárcizmus problémakörével keresnek fel. Utóbbi alatt annak bármely vonatkozását érthetjük, nárcisztikus szülő felnőtt gyermekeként vagy nárcisztikus partnerek sora után vagy a saját önértékelés szélsőséges hullámzásával. A legkisebb nehézséggel is érdemes elindulni, ami néhány hétnél tovább foglalkoztat minket. Az is jó élménnyé válhat, ha megtudjuk, hogy teljesen rendben van, ahogy reagáltunk, nincs benne semmi "kezelendő", hiszen emberi.

Bármilyen lelki problémával lehet pszichiáterhez fordulni. Pszichiáterhez menni pont olyan, mint fodrászhoz járni, személyi edzőt fogadni, vagy kihívni egy villanyszerelőt. A pszichiáter egy szakember, aki segít kérdések esetében. Lelki wellnessnek is nevezhetnénk a szolgáltatást. Gyakori probléma a szorongás, a pánikbetegség, az alvási nehézségek. A megemelkedett szorongás nagyon sok betegségnek állhat a hétterében. A másik nagyon gyakori csoport a hangulati probléma, aminek csak egyik típusa a depresszió. A pszichiáter fontos segítség lehet evészavarok, szexuális nehézségek, alvászavarok, kényszerbetegség, vagy személyiségzavarok esetében is.

Az ügyfeleim új szintre szeretnék emelni az egyébként jól működő életüket. Leggyakrabban munkahelyi kérdésekkel keresnek meg, illetve azzal a céllal, hogy „a legjobb önmagukká” fejlődjenek. Ehhez a szakmai tapasztalatom és a független visszacsatolásomat szokták felhasználni. Gyakori a karrierváltás témája, ennek mérlegelése és kivitelezése, az előléptetés elősegítése, a kimerülés és kiégés visszafordítása is. Emellett előfordul, hogy az emberi kapcsolatokban a kommunikációt szeretnék gördülékenyebbé tenni, illetve hatékonyan menedzselni a saját idejüket.

2. Milyen módszerekkel dolgozik, hogyan néz ki egy ülés?

Az általam tanult módszereket integrálom egy sajátos szemléletbe. Van olyan képzés, amit ugyan elvégeztem, de ritkán használom, de egy- egy erőforrást fejlesztő gyakorlatot mégis alkalmazok a módszerből. Az első ülések alkalmával felmérésre kerül sor a kliens aktuális problémái és az élettörténete segítségével és diagnosztikai tesztek is alkalmazhatók. Ezek alapján létrejön egy kezelési terv a kliens céljainak elérése érdekében. Ezután heti rendszerességgel találkozunk, ahol a témákat a kliens hozza, a szakember pedig különböző beavatkozásokat hajt végre. Ilyen lehet a konfrontáció (szembesítés) vagy az empátia kifejezése. A szakember kiemeli, hogy a kliens nem tehet a problémáiról, de sajnos ennek következményeivel már neki kell számolnia.

A pszichiáter az alappszichoterápia mellett írhat fel gyógyszert is, de mindig a páciens dönt arról, hogy elfogadja-e a azt. A pszichiáter olyan, mint egy étteremben a pincér: elmondja a menüt, ad javaslatot és a páciensre bízza a döntést. Ez szaknyelven a tájékozott beleegyezés. Tehát a gyógyszer a legtöbb esetben egy lehetőség, nem kötelező, és amely csupán megsegíti a gyógyulási folyamatot. Az első pszichiátriai konzultáció egy beszélgetéshez hasonlít. A páciens elmondja, hogy mi a nehézsége, a szakember kérdéseket tesz fel, és közösen eldöntik, hogy melyik terápiás útvonalon indulnak el. Van, hogy nincs szükség további pszichiáteri segítségre, más esetben a páciens a pszichoterápia mellett dönt gyógyszeres kezelés nélkül, megint más helyzetben elkezdődik a kombinált kezelés. Bármelyik mellett is dönt a páciens, mindig van lehetőség megváltoztatni a döntését.

Jómagam nemcsak coach, de pszichológus is vagyok, így módszerem mindkettőt tartalmazza. A folyamat felméréssel kezdődik, amely során átbeszéljük az ügyfél céljait, élethelyzetét. A beszélgetések során a felfedezések ismeretében mindig kitűzünk egy kihívást. Egy coaching folyamat általában rövidebb, akár 5-6 alkalom alatt is eredményes lehet. Közös a pszichológiai tanácsadásban és a coachingban az, hogy az emberek egészséges részével dolgozunk, azaz fókuszban a célok és a fejlődés áll, nem tárunk fel traumákat. Ez nem egy egészségügyi kezelés, illetve fontos, hogy vannak kompetenciák, amik nem a coaching kereteibe tartoznak bele. Ilyenek például a hangulati zavarok, személyiségzavarok vagy az életet fenyegető krízisek kezelései.

Reméljük a cikk hasznos segítséget nyújtott abban, hogy szükség esetén minél többen elinduljanak a megfelelő szakember felkeresése irányába. Ha szívesen megosztanád személyes történeted (akár anonim módon), akkor küldd el a szeretemalelkem@gmail.com email címre vagy Instagramon a @szeretemalelkem oldalra privát üzenetként!

Felismerheted időben a problémát!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
5 jel, hogy a depresszió átveszi az irányítást az életed felett