Krausz Gábor ezzel az egy mondattal keményen visszavágott Tóth Gabinak
Egy hónapja, hogy Krausz Gábor és Tóth Gabi bejelentették, hogy 6 együtt töltött év és egy közös gyermek után elválnak.
Nem telt bele sok idő és kiderült, hogy Tóth Gabi hűtlensége miatt futott zátonyra a kapcsolat, amit ő az elmúlt hetekben nem is igyekezett palástolni. Új párjával, a Fricska Táncegyüttes egyik tagjával már nyaralni is voltak, míg Gábor kislányával együtt igyekezett összeszedni darabjait és új irányt keresni az életben, Gabi nélkül.
Gabi a minap egy Instagram-sztoriban adott hírt magáról, méghozzá azzal a felütéssel, hogy „új fejezet.” Sokan ezt úgy fordították le, hogy végleg szeretné maga mögött hagyni a múltat és új életére koncentrálni. Bár már nem követik egymást Gáborral, nem kellett sok idő ahhoz, hogy a sztárséf fülébe jusson exe rövid, de tömör jelzésértékű posztja, ezért úgy döntött, ő is hasonlóan tesz.
Gábor Ausztriából posztolt egy képet, mégpedig ugyanazzal a szöveggel, amit Gabi is kitett új külsejét megmutatva. „New Chapter” – olvasható a séf képe alatt, ahova rengeteg rajongója írt neki kedves üzenetet. Sokan csak a támogatásukról szeretnék biztosítani Gábort, míg mások szerint milliószor jobb embert, társat érdemel, amit hamarosan meg is fog találni.
Nem ők az egyetlen pár, akik a válás mellett döntöttek!
A szívünk szakad meg: a legédesebb sztárpárok, akik idén elválnak
Ezekről a sztárokról viszont jó olvasni!
Híres férfiak, akik a való életben is igazi jófiúk