Teljesen felismerhetetlen lett! Döbbenetes, mit tett az arcával Jennifer Lawrence

Mark Davis/Getty Images
Kamilla

Sztárok színe-java jelent meg kedden délután a párizsi divathéten a Christian Dior bemutatóján.

A világhírű márkának rengeteg A-listás rajongója van, így nem is volt kérdés, hogy ne jelenjenek meg néhányan közülük. A divatbemutató első sorában olyan híres filmsztárokat lehetett látni, mint Anya Taylor-Joy, Charlize Theron vagy éppen Jennifer Lawrence. Utóbbi azonban még a szokásosnál is jobban magára vonta a figyelmet, méghozzá megváltozott külseje miatt.

A szép színésznő, aki zseniális alakításai mellett természetes, bájos külsejével is elnyerte Hollywood elismerését, most drasztikus beavatkozásoknak vethette alá magát. Jennifer arca ugyanis nem egyszerűen sima, hanem kifeszült, és teljesen viaszszerű lett.

forrás: Stephane Cardinale/gettyimages
forrás: Swan Gallet/gettyimages

A 33 éves Lawrence döntését sokan nem értik, ugyanis semmi szüksége nem lett volna ezekre a beavatkozásokra, hiszen telt ajkai voltak, és hamvas bőre. Egyesek szerint szájfeltöltésen és szálbehúzáson esett át, illetve botox is került az arcába. Ezek együttesétől pedig egyik napról a másikra vesztette el jól ismert karakteres vonásait.

Ettől függetlenül még mindig gyönyörű, a bemutatón pedig igazán sikkes és divatos volt a megjelenése a fekete-fehér összeállításban.

Sajnos Jenniferen kívül sok gyönyörű sztár esett már hasonló hibába a felesleges beavatkozásokkal kapcsolatban... Ha kíváncsi vagy, kik ők, akkor katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Híres magyar nők, akik nem titkolják, hogy plasztikáztattak