Jamie Foxx szó szerint elviharzott egy interjúról, miután Katie Holmes-ról kérdezték

Twitter
Kerekes Vivien

A kérdés után levette a mikrofont, és rögtön otthagyta a riportert.

Az elmúlt években gyakran felröppent a pletyka, miszerint Katie Holmes és Jamie Foxx kapcsolatban élnek, csak nagyon jól titkolják az egész világ előtt. Ez viszont sokáig alaptalannak bizonyult, hiszen sosem készült róluk közös fotó – egészen 2017-ig! Tavaly ugyanis a párost rajtakapták egy tengerparti sétán, majd nem sokkal később együtt buliztak, és a Grammy-gála elővacsorájára is együtt érkeztek. Elég volt egyetlen pillantást vetni rájuk, és látszott, hogy nagyon odavannak egymásért!

Olvasd el ezt is!
Hivatalosan is együtt jelent meg Katie Holmes és Jamie Foxx, a színésznő vadiúj frizurája pedig nagyon merész!

Csakhogy úgy tűnik, ezt még mindig nem szeretnék hivatalosan vállalni a nyilvánosság előtt. A múlt hét végén tartották Amerikában a 2018-as NBA All-Star mérkőzést, és Jamie is nagy rajongó, ezért az egyik csatorna interjút szeretett volna készíteni vele. Azonban a riporter valószínűleg átlépett egy határt: az egyik kérdését ugyanis azzal a kijelentéssel vezette fel, hogy Valentin-napon állítólag Jamie és Katie együtt kosaraztak. A színész viszont nem akarta kommentálni a dolgot, ezért szimplán csak fogta magát, levette a mikrofont és elviharzott!

Nézd meg a videóban, milyen arcot vág Jamie a kérdés hallatán:

Olvasd el ezt is!
Kiderült, mit gondol Tom Cruise Katie Holmes és Jamie Foxx kapcsolatáról

Szerinted is átlépett egy határt a riporter a kérdésével? Írd meg nekünk kommentben a véleményedet!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Együtt bulizott Katie Holmes és Jamie Foxx