A szakértő szerint ezért nem hatásos a diéta: a legfontosabb lépésről feledkezünk meg

Getty Images
Kun Barbi

Az elmúlt egy évben nemcsak a sportolási szokásaink változtak meg alaposan, de az étkezésünk is átalakult. A kevesebb mozgás, sokkal több nassolás pedig egyértelműen a karanténkilók gyarapodásához vezetett. Kifaggattuk Kis-Simon Ildi coachot arról, melyek az első, és legfontosabb lépések, hogy újra formába kerüljünk – az éheztetés helyett.


A cikk a JOY 2021/1 -es lapszámában jelent meg.

Legutóbb, amikor fogyni szerettél volna, vagy belevágtál az edzésbe, hogyan kezdtél neki? Fogadjunk, hogy hétfő volt, salátát ebédeltél. Napokig éhes voltál és feszült, de nem adtad fel. Rögtön elkezdtél sportolni, amitől szerdára már hulla voltál, de csak elmentél csütörtökön is futni. A hétvégén elengedted magad, nagyon, hiszen egész héten alig ettél – hétfőn meg már eleged volt az egészből, és a mérleg sem mutatott semmi jót. Így az első lendületből megvásárolt chiamag és goji bogyó azóta is a szekrényben várakozik, te pedig elkönyvelted magadban, hogy ezt az egészet nem neked találták ki. Ismerős a történet? Hidd el, rajtad kívül sok millióan bejárták már ezt az utat, valószínűleg azok is, akikről sosem gondolnád. Kis-Simon Ildi coach segít most abban, melyek legyenek az első lépések akkor, ha valóban komolyan gondolod a fogyást, vagy a rendszeres edzés beiktatását. Ám edzésterv helyett egészen mással érdemes indítani!

Az első, és legfontosabb lépések

Mielőbb bármibe belekezdünk – értem ez alatt a diétát vagy az edzést – a siker érdekében érdemes fejben is tisztáznunk, mik a céljaink, és hogyan akarjuk őket megvalósítani. Ha megszületett benned, hogy nem érzed jól magad a bőrödben, szeretnél sportosabb, karcsúbb lenni, vagy egyszerűen csak van benned egy diszkomfort érzés a tested miatt, akkor jó úton vagy. Ez után következik annak a tudatosítása, hogy ez így nincs rendben, ezen változtatni kell. De csak akkor tudsz ezen változtatni, ha tényleg benned, legbelül születik meg a komoly elhatározás. És nagyon lényeges az is, hogy elhidd, ez igenis sikerülhet, mert ezen lehet változtatni. Ha pedig megvan a belső döntés és a hit, akkor tudsz elköteleződni igazán a célok iránt. Itt jön a célkitűzés: fogalmazd meg KONKRÉTAN, mit szeretnél elérni, és tűzz ki egy REÁLIS célt, amit elérhetsz. Ez lehet 10 kiló leadása vagy a szülés előtti súly visszanyerése – majd a nagy célt kell lebontani apróbb célokra. Ezek azonban olyanok legyenek, amikhez ki is kell mozdulnod a komfortzónádból.

-

Jöhet az akcióterv

Lehet, hogy fejben megvan, mi is kellene a fogyáshoz, az egészségesebb élethez – de ahhoz, hogy ezeket meg is valósítsd, nem árt egy akcióterv – vagyis egy terv ahhoz, hogy TE pontosan mit is fogsz tenni a célért.

Most jön a tervezés része: amikor átgondolod, hogyan fog felépülni a napi étkezésed, ehhez mit is kell bevásárolni. Illetve itt érdemes megtervezni azt, hogy hol és mennyit fogsz mozogni. Azért sem edzést mondok, mert eleinte az is nagyon jó ötlet, ha csak pluszban beiktatsz a napjaidba 30 perc intenzívebb sétát. De ezt és az étkezést érdemes tervszerűen meghatározni, hogy legyen mihez tartani magad.

-

Nagyon kell a pozitív szemléletmód!

Az emberek túlnyomó többsége rögzült szemléletmóddal rendelkezik, ám ehelyett a növekedési szemléletmód sokkal hatásosabb. Ne azt ismételgesd magadnak, hogy ÚGYSEM tudod véghezvinni a célodat, hanem koncentrálj az ÚGYIS-ra – vagyis arra, hogy meg tudod csinálni. Ez tudatos odafigyelést igényel: ha azon kapod magad, hogy eluralkodnak rajtad a negatív gondolatok, akkor próbáld rögtön jobb irányba terelni a gondolataidat. Lehet, hogy MÉG nem tudod lefutni a 3 km-t – MÉG, de egy hónap múlva igenis menni fog. El kell döntened, hogy képes vagy rá – és tudatosan kell figyelned azt, hogy erre koncentrálj. Ha képes vagy átalakítani a hozzáállásodat, az már fél siker!

-
forrás: Unsplash

Fejezd be azt, hogy másokhoz hasonlítgatod magadat

Az Instagram tökéletes világában néha úgy tűnhet, mintha mindenki megnyerte volna a lottóötöst, és kemény diéta vagy állandó edzés nélkül is eszméletlenül néznének ki az influenszerek. Ám hidd el, nagyon, de nagyon kevés az az ember, akinek semmit sem kell tennie a jó alakért.

A legtöbb esetben nem látjuk, mennyi, de mennyi lemondás van minden munka mögött. Lehet, hogy azt látod, hogy valaki állandóan a mennyei avokádós reggelijéről posztol, azt azonban nem, hogy évek óta nem evett meg egy kocka csokit, vagy nem volt olyan este, amikor ne hagyta volna ott a gyermekeit, hogy futni mehessen. Biztos lehetsz benne, hogy a legtöbb csinos, vékony, izmos nő mögött rengeteg munka van, és még több lemondás – hiszen az alak formálása sosem történik csak magától. A közösségi oldalak tudnak motiválók is lenni, ha hagyod nekik – persze ehhez alaposan meg kell válogatnod, kiket követsz. Viszont a TE fejedben kell mentálisan is leszámolni az állandó összehasonlítgatással, el kell fogadni a helyzetedet, de pont ezért kell a cél, hogy tudd, hol akarsz tartani.

-

Szeresd a tested!

Ildikó szerint csak úgy lehetsz sikeres az úton, ha tényleg megtanulod szeretni a testedet – akkor is, ha nem tökéletes. Szerencsére egyre többen hívják fel a figyelmet erre a témára, ám jogosan kérdezheted azt, hogyan tudd szeretni a testedet, ha mondjuk 40 kiló extra súlyt cipelsz, és már évek óta nem látod szépnek, vonzónak magad?

A testünket meg kell becsülni, mert csak ez az egy van belőle. De a test szeretete nem csak abban áll, hogy elfogadom olyannak, amilyen, hanem abban is, hogy foglalkozom vele. Hogy jól táplálom, hogy sokat adok neki, mert cserébe biztosan meghálálja. Az nem feltétlenül a testem szeretetét jelzi, ha naponta eszek egy tábla csokit – ez sokkal inkább arra utal, hogy lelkileg van probléma. Ha viszont szeretem magam, akkor jól bánok a testemmel, odafigyelek rá – ha pedig ennek az a hozadéka, hogy fogyok, sportossá válok, akkor érezni fogom, hogy van kontrollom felette. Amint ez az érzés megvan, akkor képes leszel elhinni, hogy bármire képes vagy – és ez hatalmas szabadságot tud adni. A visszaeséssel nem szabad számolni, mert alapvetően hónapok kellenek az átálláshoz, de ha a mindennapok részévé teszed hetek alatt az új étrendet, az edzést, rutinná válik és beépül, akkor az identitás része lesz, és biztos, hogy végig tudod vinni a célodat. Ha viszont úgy érzed, képtelen vagy tenni a célokért, csak azt tudod, mi nem jó, de egyszerűen nincs erőd megtenni az első lépéseket, akkor várakozás helyett ideje szakembert keresni. A lényeg, hogy vágj bele – akár egyedül, akár segítséggel!

-


Használd ki a segítségedet!

,,Ha eleinte úgy érzed, szakemberre bíznád magad, akkor nagyon hasznos egy személyi edző, táplálkozási szakember, de akár egy coach is, aki tartja benned a lelket, és aki abszolút semleges tud maradni sok dologban. Ha egyedül vágsz bele, akkor is számtalan helyről kaphatsz segítséget:

  • A net tele van applikációkkal, az edzéstől kezdve a kalóriaszámlálásig – ezek mind hasznosak a felkészüléskor.
  • Olvass szakirodalmat a fogyásról, a fontos lépésekről. Olvass utána egy-egy táplálkozási módszernek, és a tapasztalatoknak.
  • Nézz motivációs videókat!
  • Edzéshez – ha nem akarod egyedül – keress egy támogató csoportot, futóklubot, egy online közösséget.
  • Lelj rá a saját megoldásaidra! Keresd meg, neked mi válik be. Lehet, hogy a hűtőn egy régi bikinis képed inspirál majd, de lehet, hogy minden edzés előtt egy vad, pörgős zene kell neked
  • ezt tapasztald ki!
  • Aludj eleget! Lehet, hogy ez nem tűnik fontosnak, de a megfelelő mennyiségű pihenés elengedhetetlen a fogyáshoz. Ha ugyanis fáradt, kifacsart vagy, sokkal könnyebb sutba dobni a terveket.”

Ha épp nekiállnál egy diétának, akkor figyelmedbe ajánljuk ezt is:

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
5 diétás étel, ami igazából hizlal