4 dolog, amit egy párterapeuta soha nem mondana a szerelmének

Unsplash/Jonathan Borba
JOY

Ezeket a dolgokat soha nem mondaná egy szakember a párjának, van azonban olyan dolog is, amit feltétlenül.

A kaliforniai Sinead Smyth immár 22 éve foglalkozik párkapcsolati tanácsadással és ugyanilyen régóta él boldog házasságban férjével, aki az egészségügyben dolgozik. A tengerentúlon élő szakember szerint a világjárvány korábban soha nem látott nehézségű próbatételnek tette ki a házasságokat és párkapcsolatokat, ezért úgy döntött, megosztja az olvasókkal, mik azok a dolgok, amiket ő bizony soha nem mondana otthon a férjének. Figyelj és tanulj, így hosszú, boldog és biztonságot nyújtó kapcsolatban élhetsz majd!

Olvasd el ezt is!
Párterapeuta vagyok: egyetlen dolog közös azokban a kapcsolatokban, amelyek kiállják az idő próbáját

„Nem volt semmi különös”

Sinead szerint az első és legfontosabb dolog, hogy mindig maradjunk érdeklődők a másik felé, akármilyen fáradtan érünk haza, férjen bele beszélgetni pár mondatot. Ha például egy nehéz nap végén megkérdezi őt a férje a napjáról, soha nem rázza le azzal, hogy „nem volt semmi különös”. Tovább viszi a beszélgetést és ő is érdeklődik a másik hogyléte, érzései felől. Ez azért nagyon fontos, mert így két ember között állandó a kapcsolat, nem szakad meg a kommunikáció, ez pedig erős köteléket, biztonságérzetet eredményez.

Nincs köszönöm

Ez a pont egy kicsit eltér a többitől, itt ugyanis nem arról van szó, mit nem mondana a terapeuta, hanem arról, mi az, amiről úgy gondolja, mindig mondania kell. Ez pedig egy varázsszó: a köszönöm. A szakértő szerint mindig észre kell vennünk, ha a társunk tesz értünk valamit, legyünk hálásak, köszönjük meg hangosan, szóban.

Nulla randi

A szakértő szerint soha nem szabad a másiknak nemet mondani, ha azt dobja be, csinálhatnátok valamit együtt. Ha a program nem tetszik, javasolj mást, ha az időpont, tedd át máskorra. Semmiképp ne pattintsd le a másik felet, hiszen a közös élmények lesznek azok, amik a legerősebben összetartanak majd benneteket. Sineadnak és férjének két gyereke van, de már akkor újra elkezdtek heti rendszerességgel randizgatni, amikor az első nyolc hónapos volt.

Szüntelen viták

Sinead szerint minden párkapcsolatban vannak viták, azt sem titkolta, hogy a férjével ők is hajlamosak olykor összekapni kisebb és nagyobb dolgokon. A szakember szerint ilyenkor az a legfontosabb, hogy a vita hevében ne vágjunk a másik fejéhez sértő dolgokat. Ha úgy érezzük, elborította az agyunkat a vörös köd, inkább kérjünk időt, álljunk meg, beszéljük meg, hogy egy másik, nyugodtabb pillanatban fogjuk megoldani a problémát.

És ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 9 kép
9 intő jel, hogy párterápiára lenne szükségetek