Fontos érvünk van amellett, hogy miért egyél naponta kétszer gyümölcsöt
Ezért IS kell friss és szezonális gyümölcsöt fogyasztanod.
Azt talán már mondani sem kell, hogy a gyümölcs- és zöldségfogyasztás mennyire fontos, hiszen amellett, hogy a bennük található vitaminok erősítik az immunrendszert, számos más pozitív hatással is bírnak. Átlagosan 60-80 dkg-ot kellene belőlük enni naponta, hogy ezek a jótékony folyamatok beinduljanak. A 2017-es Eurostat adatok szerint a magyarok csupán 40%-a eszik naponta valamilyen gyümölcsöt, ehhez képes az olaszok járnak élen, ahol ez az arány 85%.
Van még egy kiemelkedően fontos érv, ami miatt megéri napi kétszer is szezonális gyümölcsök után nyúlni. Egy új ausztrál kutatás, amiben összesen 7675-en vettek részt, bebizonyította, hogy ezzel a szokással jelentősen csökkenthetjük a 2-es típusú diabétesz kialakulását. Az Edith Cowan Egyetem kutatói azt találták, hogy 36%-kal kisebb az esélyük a cukorbetegségre azoknak, akik napi kétszer esznek gyümölcsöt.
„Összefüggést találtunk a gyümölcsbevitel és az inzulinérzékenység között, amiből arra következtettünk, hogy azoknak, akik rendszeresen fogyasztanak gyümölcsöt, kevesebb inzulin termelésére volt szüksége a vércukorszint csökkentéséhez” – mondja Dr. Nicola Bondonno, a kutatás vezetője, és hozzáteszi: „Ez azért fontos, mert az inzulin magas szintje károsíthatja az ereket, ami nemcsak a cukorbetegséggel, hanem a magas vérnyomással és szívbetegségekkel is összefügg.”
A szakemberek szerint ez egyáltalán nem meglepő, ám nagyon fontos kutatási eredmény, sőt a tévhiteket sem árt tisztázni. „A kutatás felhívja a figyelmet arra, mennyire fontos a megfelelő táplálkozás a krónikus betegségek kialakulásának megelőzésében. Sokan tévesen azt hiszik, hogy a cukorbeteg embereknek nem is szabadna gyümölcsöt enniük, pedig ez nincs így. Inkább az aszalványokkal és a gyümölcslevekkel lehet gond, mert ott koncentráltabb és hozzáadott a cukortartalom” – mondja Dr. Lauri Wright professzor a Healthline-nak.
Olvasd el azt is, mi történik, ha nem eszel elég gyümölcsöt és zöldséget!
Ez történik a testeddel, ha nem eszel elég zöldséget-gyümölcsöt