Cate Blanchett kezét 3 hét után megkérte férje: immár 25 éve tart lángoló szerelmük

Stephane Cardinale - Corbis/Corbis via Getty Images
JOY

Cate Blanchett mindössze három napja járt együtt Adrew Uptonnal, amikor megérezte, ez a férfi a nagy Ő. Immár 25 éve boldogságban élnek.

A most 53 éves Cate Blanchett generációjának egyik legtehetségesebb színésznője. Hollywoodi sikerfilmekben, elvont független filmekben és színházi darabokban egyaránt gyakran lehet látni. Olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint az Elizabeth, a Tágra zárt szemek, A tehetséges Mr. Ripley, A Gyűrűk Ura-filmsorozat vagy a Blue Jasmine. Utóbbiért Oscar-díjjal jutalmazták.

Cate Blanchett férje, Andrew Upton

Cate Blanchett 1996-ban egy televíziós showműsorban ismerkedett meg későbbi férjével, a rendező Andrew Uptonnal. A színésznő korábban egy interjúban elárulta, furcsa módon eleinte azt gondolta, a férfi arrogáns, eszébe sem jutott, hogy lehetne köztük valami.

A tévéfelvétel után a stáb együtt indult vacsorázni, majd egy pókerpartira. A körülöttük lévők már akkor azt gondolták, tetszenek egymásnak. Az éjszaka folyamán végül elcsattant két csók. Ők pedig ráeszméltek, bizony fellángolt a szívükben valami. Úgy döntöttek, randizgatni kezdenek.

Az udvarlós időszak nem tartott sokáig, a férfi olyan szerelmes lett a csodaszép színésznőbe, hogy három hét, azaz mindössze 21 nap után megkérte a kezét. Cate Blanchett azonnal igent mondott, ő ugyanis már a kapcsolatuk harmadik napja óta biztos volt benne, hogy ezt a pasit neki szánta az ég. 1997-ben házasodtak össze, immár 25 éve élnek boldogan.

Első gyermekük, egy kisfiú, 2001-ben jött a világra, a Dashiell nevet kapta. Öccse, Roman 2004-ben érkezett, majd 2008-ban született egy harmadik fiuk, Ignatius. A sztárpár mindig szeretett volna egy kislányt, ráadásul kapcsolatuk első napja óta fontolgatták az örökbefogadást. 2015-ben adoptálták lányukat, Vivian Patriciát.

Cate és Andrew olyannyira szeretik egymást, hogy nem csak gyerekeiket nevelik együtt, de együtt is dolgoznak. Van egy produkciós ügynökségük, a Dirty Films, a férfi forgatókönyveket ír és filmeket rendez, Cate pedig eljátssza a főszerepeket.

Olvasd el ezt is!
Cate Blanchett beugrott csapatával egy közös tetkóra Budapesten

Ezeket is olvasd el!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Sztárpárok, akiknek története egy romkomba is beillene