A barátnőm számára a ruhavásárlás a drog, ráment mindene

Akkor tudtam meg, amikor már fél éve együtt dolgoztunk, és egyszer, a munkaidő lejárta után megkérdeztem, nincs-e kedve eljönni velem a Westendbe csajoskodni. Girls just wanna have fun, épp szuper leértékelések vannak, búgtam sejtelmesen, de ahelyett, hogy felcsillant volna a szeme, mint a legtöbb nőnek, sűrű fátyol ereszkedett rá. Nem mehetek, préselte ki a szavakat. Szeretnék ugyan, de sajnos nem lehet.

Ezer válaszlehetőség futott át az agyamon. Birtokló pasija van. Nincs pénze. Ismer valakit a Westendben, akivel kellemetlen lenne összefutni. Szóval kerestem a magyarázatot, és ez leplezetlenül kiülhetett a fejemre, mert azt javasolta, üljünk be egy közeli kávézóba, mesél nekem szívesen, ha kíváncsi vagyok rá. „Kávéznom szabad, boltba menni tilos.” – mondta.

Ez nagyon izgalmasan hangzott, de ha sötét kémtörténetre számítottam, hát megkaptam helyette a pszichológia tankönyvet.

Edit problémái kamaszkorában kezdődtek. Sosem választhatott magának ruhát: azt mindig csak anyukától, nagymamától kapott. Ormótlan, ódivatú darabok voltak, Edit utálta viselni őket, ráadásul a kortársai is kinevették az öltözködése miatt. Amikor az első önálló keresetéhez hozzájutott, első útja egy butikba vezetett, ahol tetőtől talpig felruházkodott. „Olyan volt, mintha bedrogoztak volna.”- mondta.-„Elöntött a mámor, ahogy az új ruhákban pörögtem-forogtam a tükör előtt. Úgy éreztem, enyém az egész világ, mostantól bármit megtehetek, amit csak akarok.”

Így kezdődött, és ebben a szellemben folytatódott. A vásárlás Editnek nem alkalmi passzió volt, hanem életforma, egész élete az öltözködéshez használatos tárgyak körül forgott. Megszállottan gyűjtögette a trófeákat, meg se számolta, hányat birtokol belőlük. Szüntelenül szüksége volt arra a forróságra, ami a ruhák, a cipők, a sálak, a táskák megszerzésekor elönti – mint a vadászt, amikor nemes vadakat ejt el. A boldogságroham eleinte órákig tartó állapot volt, de később már néhány perc után kihunyt a gyönyör, s helyét átvette a kongó üresség.

Edit szenvedélye az első időkben anyagilag nem volt akkora probléma, mert főleg turkálókban vásárolt – inkább az tűnt fel neki, hogy apró lakásában lassan járni sem lehet a bezsúfolt cuccoktól, amik a beszerzés után általában már nem is érdekelték. Félévente elajándékozta a ruhatárát, és azonnal újakat vett helyette – gyakran kétszer annyit, mint korábban. A vásárló körutak eleinte heti egy-két napot vettek igénybe, de lassan felkúsztak napi szintre. Nem volt megállás.

A cikk folytatásáért kattints iDE!

Ha már vásárolsz, #vegyélhazait! A galériában magyar tervezők alkotásai közül válogathatsz: