A szakértő szerint a földönkívüliek már köztünk vannak, de nem úgy néznek ki, ahogy gondolnánk

Getty Images
Vadász Emese

Hátborzongató dolgokat mondott egy angol csillagász...

Lord Martin Rees, az Egyesült Királyság csillagásza szerint a mesterséges intelligencia az idegen élet egy formája, és azt jelzi, hogy az emberek elérték a darwini evolúció csúcsát. Arra is figyelmeztet, hogy még egy-két évszázad választ el minket attól, hogy a mesterséges intelligenciával rendelkező „idegenek" átvegyék az uralmat.

A brit mesterséges intelligencia biztonsági csúcstalálkozón (a világon az első ilyen találkozó) az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Rishi Sunak üdvözölte Elon Muskot, a Twitter/X multimilliárdos tulajdonosát a technológiai forradalomhoz való hozzájárulásáért. Az ezt követő sajtótájékoztatón Rishi Sunak elmondta, miért akarta meghallgatni Muskot - aki egyben a ChatGPT rendszert kifejlesztő OpenAI alapítója is:

„A mesterséges intelligencia egyik vezető szereplőjeként fontos, hogy részt vegyen ezen a csúcstalálkozón, és örülök, hogy részt vett rajta. Körülbelül egy évtizeddel ezelőtt kezdett el beszélni néhány olyan kockázatról, amelyet az AI jelenthet, és annak fontosságáról, hogy a kormányok és mások megtegyék a szükséges lépéseket ezek mérséklésére” – tette hozzá Sunak.

forrás: Getty Images

Lord Martin Rees csillagász azonban másképp látja a helyzetet, amit meg is osztott a BBC-n közzétett írásában:

„Lehet, hogy csak egy-két évszázad múlva előzi meg vagy haladja meg az embert a szervetlen intelligencia. De ha ez megtörténik, a mi fajunk csak egy rövid intermezzo lenne a Föld történetében, mielőtt a gépek átvennék az uralmat. Sokan feltételezik, hogy az ember az intelligencia csúcsán van, de lehetséges, hogy a mi fajunk csak egy szakaszt képvisel a mesterségesebb elmék felé vezető úton. Ez megmagyarázná, hogy miért tűnik a kozmosz olyan üresnek a hozzánk hasonló életektől. Ha a nem szervetlen intelligenciára való evolúciós átmenet elkerülhetetlen az egész Univerzumban, akkor az azt is jelenti, hogy mi teleszkópjaink ezekből semmit nem tudnak észlelni, pont ezért nem találunk semmit/senkit. Talán valószínűbb, hogy a földönkívüliek más, régen létezett szerves lények távoli elektronikus utódai."

Mindenesetre NAGYON elgondolkodtató, igaz?

Ha érdekel a mesterséges intelligencia témaköre, akkor mindenképpen érdemes elolvasnod a galériát is!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
5 szakma, amelyben az ember nem helyettesítő a mesterséges intelligencia által