3 dolog, amiben magamat meghazudtolva engedtem az anyósomnak az esküvőszervezésben

Sweet Ice Cream Photography/Unsplash
Kitti

A béke oltárán beáldoztam ezt-azt.

Amikor elkezdtük az esküvőnket szervezni a párommal, attól tartottam leginkább, hogy majd a szülők nagyon bele akarnak szólni az egészbe. Nem ők állják a lagzit, de adnak bele, ezért is volt félő, hogy emiatt azt érzik, hogy nekik is ki kell venni a részüket belőle. Nos, a szüleim szerencsére elég jófejek, ők úgy gondolják, hogy majd én tudom, mi a jó nekem, és nem az ő esküvőjük lesz, hanem a miénk, ezért mi döntsük el, milyet akarunk. Na de az anyósom már más tészta: ő alapvetően is az a típus, aki mindig azt hiszi, hogy bármiről is legyen szó, azt ő tudja a legjobban. Így hát az esküvőszervezésnél is belefutottunk néhány kínosabb ügybe, például a hátunk mögött hívott fel fotósokat és hasonlók…

Olvasd el ezt is!
Ilyen a tökéletes DIY álomesküvő: ez a magyar lány bevállalta, az eredmény pedig fantasztikus lett!

Alapvetően szépen elmagyaráztuk neki, hogy természetes, hogy nem egyezik az ízlésünk, hiszen 30 év van közöttünk, tehát ne lepődjön meg azon, ha nem minden tetszik neki azok közül, amit mi választottunk. Másrészt ez a mi esküvőnk lesz, a mi nagy napunk, mi kötjük össze az életünket, tehát szeretnénk, ha olyan lenne, ahogy mi akarjuk. Azt is elmondtuk, hogy a véleményét és meglátásait nagyon szívesen vesszük, de az, hogy végül mi mellett döntünk, az már a mi dolgunk! Ennek ellenére három dologban is engedtem az akaratának, mert ezek nem fájt annyira, és mert nem szerettem volna teljesen kihúzni a gyufát. A kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt…

Olvasd el ezt is!
5 probléma, amivel akkor szembesültem, amikor elkezdtem szervezni az esküvőmet
  • A menü: alapvetően mi is egy hagyományosabb ételsort akartunk, de volt benne néhány olyan dolog, ami nekünk teljesen mindegy volt: például hogy újházi tyúkhúsleves vagy pulykanyakleves lesz, ő viszont teljesen kikészült volna, ha olyat választunk, ami neki nem tetszik, így itt „hallgattunk rá” 2 fogásnál is.

  • Zene: nem tudtunk dönteni, hogy DJ vagy zenekar legyen, ő viszont konkrétan pánikrohamot kapott a DJ hallatán, és akkor azt mondtuk, legyen a zenekar! Bár ő mulatósra gondolt, nem partizenekarra, miatta lett együttes, úgyhogy mondtuk, hogy ezen már ne problémázzon…

  • Vendéglista: Mi úgy gondoltuk, hogy azokat az embereket hívjuk meg, akiket szívesen látunk ezen a nagy napon, és nem azokat, akiket „illik” meghívni bármilyen okból is. Anyós szerint azonban az egész rokonságot oda kell csődíteni a lagzikba. Voltak ebből kemény harcok ám! Na, természetesen nem hagytuk magunkat, viszont 1-2 ember esetében engedtünk, és így a kompromisszum megnyugtatta.

Nagyon karakán embernek tartom magam, aki nem fél a konfliktustól, viszont az esküvőszervezés már az a szint, amiben könnyen meg lehet bántani a túlbuzgó anyósokat vagy szülőket, így nem baj, ha egy kicsit tudsz engedni itt-ott a terveidből!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Imádni fogod: Ezek lesznek 2018 esküvői színei