Le sem tagadhatná világhírű szüleit! Angelina Jolie kislánya máris anyja nyomdokaiba lép

Samir Hussein/gettyimages
Kamilla

Angelina Jolie igazi anyatigris, ami nemcsak abban mutatkozik meg, hogy mindenben kiáll gyermekei mellett, hanem abban is, hogy mindannyiuk karrierjét és jövőjét teljes mellszélességgel támogatja.

Legutóbb örökbefogadott fiai egyetemi tanulását segítette, azt megelőzően pedig Zahara lányának saját tervezésű ékszereit igyekezett megismertetni a világgal. Most azonban Vivienne érkezik a sorban, aki 15 évesen elérkezettnek látta az időt, hogy jobban belekóstoljon a showbizniszbe.

A 48 éves Oscar-díjas színésznő New Yorkban mutatkozott együtt legkisebb lányával, akivel mint mindig, most is visszafogottak és elegánsak voltak. Ám, most nem a megjelenésük, hanem sokkal inkább a kettőjükről szóló legfrissebb hír tartja lázban a rajongókat, miszerint Angelina most az 1983-as The Outsiders című film Broadway adaptációjának vezető producere lesz, ezzel együtt pedig lánya lesz az önkéntes asszisztense.

Viv anyámat (Marcheline Bertrand) juttatja eszembe, mivel nem arra koncentrál, hogy a figyelem középpontjában legyen, hanem arra, hogy támogassa a többi alkotót. Nagyon megfontoltan és komolyan foglalkozik a színházzal, és keményen dolgozik azért, hogy a lehető legjobban megértse, hogyan lehet kihozni a munkájából a legjobbat.

- mondta a színésznő a egy korábbi nyilatkozatában.

Egy közeli forrás szerint Vivienne imádja a musicaleket, amikre Angelina már kiskora óta viszi őt. Szinte beleivódott a zenés darabok szeretete, ami úgy fest a jövőjére is nagy hatással lesz. De, aki emlékszik, az jól tudja, hogy Vivienne annak idején a Demóna című filmben is feltűnt, mint a kis Csipkerózsika.

Angelina Jolie-nak ráadásul nem akármilyenek a nevelési elvei... Ha kíváncsi lettél, katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Angelina Jolie nevelési elvei

Ha még többet olvasnál a színésznőről!

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Kopizd le a stílusát: Angelina Jolie platform szandálja a nyár kedvence