Miért örülünk mások bukásának? Utánajártunk a káröröm okainak

A káröröm ellentmondásos érzelem, amit már régóta vizsgál a pszichológia. De miből fakad a mások sikertelensége, kudarca felett érzett öröm? Utánajártunk!

Miért öröm, ha más elbukik?

A káröröm esetében fontos tényező az, hogy ki az, akivel kapcsolatban érezzük. Kárörömöt jellemzően azzal szemben tudunk megélni, akivel (akár tartósan vagy átmenetileg) nem tudunk empatizálni, aki valamiért ellenszenves a számunkra, vagy ártott nekünk: ez lehet egy törtető, mindenkin átgázoló kolléga, egy olyan ember, aki miatt korábban hátrányos helyzetbe kerültünk, vagy egy ellenszenves közszereplő is. De néha érezhetünk kárörömöt akkor is, ha egy hozzánk közel álló bukik el: erre jó példa az, amikor van egy heves vita, ami azzal zárul, hogy a te nézőpontodat lesöprik, de az élet mégis téged igazol. Ilyenkor hiába empatizálsz, rövid időre megjelenhet a káröröm is, leggyakrabban az én megmondtam képében.

De mi mozgatja ezt az érzést? A kárörömnek több aspektusa is van: egyrészt az emberi természet alapvetően versengő, mivel az evolúció során azok kerültek jó pozícióba, és azok éltek túl, akik képesek voltak a hibákból tanulni, a hátrányos helyzetből előnyt kovácsolni és alkalmazkodni. Mivel a legsikeresebbek maradtak életben, a versengés a génjeinkben van, hiszen mi az ő leszármazottjaik vagyunk.

Amikor tehát valaki kudarcot vall, az ösztönös versengés miatt sokunkban előtör az a gondolat, hogy ezáltal előnyhöz juthatunk, kedvezőbb pozícióba kerülhetünk. A saját sikerünk pedig nyilvánvalóan kellemes érzést vált ki, így el is érkeztünk más kárától a mi örömünkig.

Kik hajlamosabbak kárörvendeni?

A káröröm másik aspektusa az önértékeléshez kapcsolódik. Kivétel nélkül mindannyian összehasonlítjuk magunkat másokkal, hiszen ebből tudjuk, hol van a helyünk a társadalomban. Ez persze, nem egyenlő azzal, amikor valaki ettől teszi függővé az értékét - ez az összehasonlítás pusztán ahhoz kell, hogy el tudjuk magunkat helyezni a mátrixban. Amikor valaki, akit magunk fölé helyezünk, vagy akár hozzánk hasonló szinten van, kudarcot vall, az növelheti annak az érzését, hogy mi ügyesebbek, jobbak, sikeresebbek vagyunk. Ez a következtetés természetesen, akár téves is lehet, hiszen nem az a sikeres, aki soha nem hibázik, hanem az, aki képes felállni a sikertelenségek után is. Ettől függetlenül zsigeri szinten a tekintélyszemélyünk bukása kiválthat kárörömöt.

Fontos hozzátenni, hogy aki szorong és akinek alacsony az önbecsülése hajlamosabb a kárörömre, azzal ellentétben, aki jóban van magával, és stabil az önképe. Bizonyos személyiségzavaroknál is gyakrabban megjelenhet a káröröm, jellemzően akkor, amikor valaki nem képes valódi empátiára: ennél fogva a narcisztikusok és a pszichopaták egészen gyakran tapasztalják meg a káröröm érzését olyan embereknél is, akik egyébként semlegesek a számukra, és a szeretteikkel kapcsolatban is.

Végül azt is lényeges kiemelni, hogy pusztán attól, hogy néha érzel kárörömöt, még nem vagy rossz ember. Az emberi pszichének sok rétege van, és a kárörömnek is megvan a maga helye és jogosultsága. A mérték és a gyakoriság azonban nem mindegy – egy biztos, ha magadra fókuszálsz, és közben tanulsz mások hibáiból, csak nyerhetsz.

Ha érdekel a pszichológia, akkor ezt a cikket is érdemes elolvasnod: