Filmajánló: A Gettómilliomos sztárja most Nicole Kidman oldalán bizonyít!

Dev Patel karrierje a Skins-szel kezdődött, amit aztán 2008-ban a Gettómilliomos követett, melynek köszönhetően Dev neve világszerte ismertté vált, és a hírnév mellé még a szerelem is beköszöntött az életébe. Freida Pinto színésznővel a forgatások alatt szerettek egymásba, ám sajnos a happy end esetükben elmaradt és 2014 decemberében különváltak útjaik.

Az Oscar jelölésekkel "az a gond", hogy a Legjobb film kategóriát nem bontják két részre (filmdráma - vígjáték vagy zenés film), ahogy a Golden Globe-on is teszik. Így kicsit nehéz dolga lehet az Akadémia tagjainak - még akkor is, ha sokak szerint minden lap előre ki van osztva. Ugyanis a Kaliforniai álom és az Oroszlán közti különbség hatalmas, most mégis egy díjért szállnak majd versenybe február 26-án.

Miről szól a film? Egy ötéves indiai kisfiú, Saroo egyik nap elkíséri testvérét dolgozni, de eltéved, majd egy véletlen folytán vonatra szállva 1600 kilométert utazik, és Kalkuttában találja magát. Senkit sem ismer, a nyelvüket sem beszéli, így megpróbál életben maradni, egy nap azonban árvaházba köt ki. A reménytelennek tűnő jövő azonban szertefoszlik, ugyanis egy ausztrál házaspár örökbe fogadja és Saroo a legjobb körülmények közt nő fel Hobart városában. Igen ám, de a múltja és a gyökerei nem hagyják nyugodni és Saroo eldönti, hogy megkeresi a vérszerinti családját Indiában...

A Saroo-t játszó kisfiú, Sunny Pawar egész egyszerűen annyira cuki, hogy a film elejétől magával ragad aprócska, ám annál erősebb személyisége, és az a játszi könnyedség, ahogy mozog abban a szerepben, amit ráosztottak, mindezt úgy, hogy nulla színészi tapasztalattal rendelkezik. A rendező megpróbálja a szomorú történetet még szomorúbb képekkel illusztrálni, de valamiért végig érezhető az a jó dolog, amit "ajtó előtt van". Miközben bemutatta India '80-as évekbeli arcát és legszegényebb részeit, az agyam csak azon járt, hogy bár vigyázni tudnánk erre a kisfiúra, pedig ő segítség nélkül, az ösztönös élni akarásának és gyors észjárásának köszönhetően nagyon jól boldogult. Érdekes, hogy valahol a tanulás iránti vágya (azt utánozza éppen, hogy egy étteremben egy fiú kanállal eszik - hiszen ő eddig sosem használt evőeszközt), sodorja őt abba a - talán mondhatom így - szerencsés helyzetbe, hogy egy árvaházba kerül, ahonnan végül örökbe fogadják, és Ausztráliába költözik egy szerető családhoz. Dev Patel játéka hibátlan, ott sír ahol kell, ott szeret, ahol kell, és ott adja azt, amit a film drámai vonala megkíván, ahol kell. Pontosan egy olyan karaktert rajzol le, akivel nézőként is azonosulni tudunk, és úgy tűnik az Akadémia tagjai is így gondolták, nem véletlenül jelölték a Legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.

A második édesanyát megformáló Nicole Kidman brillírozik a szerepben, bár kevés jelenet jutott neki a filmben, pont elég ahhoz, hogy maradandót alkosson, hiszen uralja az összes képkockát, amit ráosztottak. Pontosan ezért meg sem lep, hogy idén őt is jelölték a Legjobb női mellékszereplő kategóriában. Rooney Mara pont úgy jó, ahogy van, gondolhatnánk játéka elenyésző a többiekéhez képest, pedig nem!!
A film elsőre szomorúnak tűnhet, és valóban egy pár könnycseppes alkotás, mégis minden percét körülöleli a remény, hogy ez az aprócska kisfiú túléli mindezt, és felnőve valóra is váltja azt a nagyon, de nagyon régi álmát, hogy megtalálja az igazi mamáját. Akár egy 21. századi tündérmese is lehetne, amit úgy festettek filmvászonra, hogy nem lép át egy csöpögős, üzenet nélküli álomgyári szenzációba. Engem meggyőztek.

Te láttad már a filmet? Ha igen, tetszett?