Igaz történet:"Otthagytam a leendő férjem az oltárnál egy másik pasiért, akivel azóta is boldogok vagyunk!"

"Már 7 éve voltunk együtt Andrissal, amikor végre megkérte a kezem, és én persze azonnal rávágtam: IGEN! Ezután röviddel el is kezdődtek az esküvőszervezéssel kapcsolatos teendők, én pedig belevetettem magam az egészbe. Nagyon élveztem minden percét, hiszen VÉGRE én is menyasszony voltam (a barátnőim már többnyire mind férjhez mentek). Az olyan „apróságokról”, mint hogy kb. fél éve már nem értjük meg olyan jól egymást Andrissal (és a szex sem ugyanolyan… vagy legtöbbször nincs is) kb. nem akartam tudomást venni. Örültem, hogy végre én is férjhez megyek!

A krach 3 hónappal a kitűzött dátum előtt ütött be: egyik szombat este a legjobb barátnőm szülinapját ünnepeltük egy budapesti szórakozóhelyen, amikor megismertem ŐT. Magas volt, szőke,– - külsőleg teljesen a pasim ellentéte - és nagyon megnyerő. Hamar kiderült, hogy Laci okos is, és hogy saját logisztikai céget vezet évek óta. Órákig beszélgettünk, teljesen egymásra hangolódtunk – sosem éreztem még ilyen nagy összhangot senkivel! És a legjobb persze az volt benne, hogy nem kicsit volt oda értem! Hiába jegyeztek el, nem tudtam ellenállni neki azon az estén és hazamentem vele… Utána persze még kitartóan keresett (ő is érezte, hogy valami különleges indult el köztünk aznap) de én nem akartam válaszolni az üzeneteire. Úgy döntöttem: megpróbálom elfelejteni, hiszen mindjárt itt az esküvő, nem okozhatok csalódást ennyi embernek!

Aztán eljött a Nagy Nap előtti este és én pánikba estem…. Laci mindennap keresett, azóta is, kitartóan. Visszahívtam és elmondtam neki a félelmeimet: lehet, hogy örökre elrontom az életem ezzel a házassággal és az igazi nagy szerelmet hagyom elmenni?! Egyetértett abban, hogy köztünk ez egy különleges kapocs, és azt is elmondta, hogy mennyire komolyan gondolja velem… De persze nem akarja megakadályozni a lagzit, ha én nem akarom ezt az egészet. Nem tudtam mit mondani, lecsaptam a telefont. Másnap teljes díszben álltam a tükör előtt – ez lenne életem legboldogabb napja?! Nem éreztem semmit, csak ürességet. A 100 fős vendégsereg kint várakozott a templom széksoraiban, a leendő férjem pedig elindult az oltárhoz… Ekkor jelent meg Laci a templom udvarán, láttam az ablakból. Azt éreztem, hogy beszélnünk kell! Odajött hozzám és elmondta: tudja, hogy ez az utolsó esélye, és hogy ne menjek hozzá Andrishoz! Szörnyű és egyben boldog pillanat volt, amikor közöltem a koszorúslányokkal és anyukámékkal, hogy nem megyek végig a padsorok között. Mindenkit sokkolt a hír (kivéve a legjobb barátnőimet, ők tudták a dolgot), mindenki kétségbe volt esve… De nem hagytam sok időt nekik: bocsánatot kértem a szüleimtől és megkértem a legjobb barátnőmet, hogy mondja el a vendégeknek és Andrisnak: nem lesz esküvő! Én pedig – ahogy a filmekben – kocsiba pattantam Lacival és elrobogtunk jó messze a helyszíntől.

Mondanom sem kell: azóta is boldogok vagyunk, összeházasodtunk és már van egy közös kislányunk is. A történet szomorú része, hogy Andris természetesen sosem bocsátott meg nekem ezért, és tudom, hogy az a fájdalom, amit neki okoztam felülmúlhatatlan. Szégyellem, hogy eddig húztam a dolgot, de végül tudom, hogy jól döntöttem – egy rossz házasságtól menekítettem meg mindkettőnket. Utána küldtem egy levelet neki, amiben bocsánatot kértem, de persze érthető módon sosem jött rá válasz… Az anyagiakról is muszáj szót ejteni: nagyot buktunk az esküvőn, de próbáltam minden költséget én állni, vagy később visszafizetni annak, aki segített nekünk a lagziban. Mára csak egy homályos emlék ez a filmbe illő „menyasszonyszöktetés”, de nyilván egy olyan része az életemnek, ami kitörölhetetlen: egyszerre jó és rossz rá visszagondolni!"