5 őszi szett Katalin hercegnétől, ami inspirálni fog idén

Getty Images/Matthew Horwood
Besenyei Bianka

Imádjuk a hercegné öltözködését, ami stílusinspirációnak sem utolsó!

Katalin hercegné stílusáról ódákat lehetne zengeni, ugyanis fantasztikusan öltözködik, ráadásul nemcsak a divattal, de azzal is teljesen tisztában, hogy mi áll igazán jól neki. Persze emellett ismeri a királyi család öltözködésre vonatkozó szabályait is, így ezeket sem hagyja figyelmen kívül, amikor hivatalos eseményeken kell megjelennie.

Olvasd el ezt is!
7 dolog, amit Katalin hercegné már évek óta nem viselhet

Márpedig utóbbiból eddig is bőven kijutott Katalinnak és férjének, Vilmos hercegnek, II. Erzsébet halála után viszont még inkább előtérbe kerül a pár. Egyszer pedig eljöhet az a nap is, amikor Katalin királyné lesz, ami nemcsak az életében, de a gardróbjában is magával hoz néhány változást. Addig is jelenlegi, csodás stílusát figyeljük, Katalin ugyanis pontosan tudja, mikor mit érdemes felvenni. Ősszel például az alábbi darabok kerülnek elő a szekrényéből, ami stílusinspirációnak sem utolsó!

Egyszerűen nagyszerű

Milyen unalmas, amikor valaki egy nadrág-pulcsi kombóban jelenik meg, nem igaz? Ha te vagy Katalin hercegné, vagy legalább annyira odafigyelsz az apró részletekre, mint ő, akkor biztosan nem az! A hercegné ezt az egyszerű szettet egy övvel egészítette ki, ami kiemelte karcsú alakját, arról nem is beszélve, hogy a hosszú nyaklánc is jolly joker választás volt részéről. Mindezt egy csinos fekete magas sarkú cipővel tette még elegánsabbá.

Mellény minden mennyiségben

Ha nem tudsz mit kezdeni az egyszerű fehér inggel, vagy túl snassznak találod önmagában, vegyél példát Katalinról. Idén ősszel ugyanis újra nagyon menőnek számítanak a mellények, kisebb és nagyobb méretben és mindenféle anyagból megtalálod őket. A hercegné pluszban arra is odafigyelt, hogy a színek harmonizáljanak: őszi palettát használt. Imádjuk a zöld, fehér és a barna kombinációját.

Kabát, mint alapdarab

Ha kinti programot tervezel, mondjuk őszi sétára indultok a pasiddal vagy a barátnőddel, akkor a kabátod is lehet a szetted legfontosabb és legfeltűnőbb darabja. Katalin szereti összehangolni a kabát és a felső színét, ami egy szuper trükk a letisztult és egységes kinézet érdekében. Ehhez már csak egy sötét nadrágot, cipőt és esetleg kesztyűt érdemes választani.

Lazán elegáns

Persze nem lehet mindenhova magas sarkú csizmában vagy cipőben menni, főleg a rohanós hétköznapokban. Néha még a hercegné is megengedi magának, hogy sneakert húzzon fel, ami természetesen a kedvenc fehér színű párja. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lenne csinos, hiszen ezt a cipőt is fekete blézerrel kombinálta. Nem csoda, hogy Vilmos is imádja neje stílusát!

Összehangolt választás

Az ősz színeit valószínűleg neked sem kell bemutatnunk, ahogy Katalinnak sem. A hercegné egyik stílustrükkje, hogy az aktuálisan trendi színeket összehangolja és csupán ezekből áll a szettje. Az alábbi fotó tökéletes példa erre, amin a barna árnyalatai láthatók. Persze néha egy kis színnel és mintával is érdemes lehet feldobni az összhatást: Katalin akkoriban a pirosra szavazott.

És ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Katalin hercegné 4 legdrágább ruhája, ami kész vagyont ér