5 hiba, amit többé nem követnék el, ha újra szervezhetném az esküvőmet

pexels.com
Menyes Barbi

Egészen másképp csinálnék sok mindent!

Az esküvőszervezés nem kis falat, pláne esküvőszervező nélkül. Én pár éve, a lánykérés után eldöntöttem, hogy profi segítség nélkül oldom meg a dolgokat. Biztosan vannak remek szakemberek, de az ismerősi körömben két barátnőm is csapnivaló esküvőszervezőket fogott ki, akik nem sokat tettek hozzá a nagy naphoz, ellenben igen sokba kerültek.

Nekem édesanyám sokat segített, volt még majdnem egy évünk a nagy napig, és nem bántam meg, hogy nem kértem szakember segítségét. Ám van 5 dolog, amit tutira másképp csinálnék!

Olvasd el ezt is!
Amivel mindenkit ledöbbentettem: „Bár sosem akartam, mégis felveszem a férjem nevét az esküvőnk után” - elmondom, miért!

1. Az dönt, aki a lóvét adja?

Ez most talán csúnyán hangzik, de mi, és egy nagyon kedves baráti pár is belecsúszott abba, hogy a szülők fizették a lagzi nagy részét, így úgy érezték, joguk van elég sok mindenbe, többek között a vendéglistába is beleszólni. Én sok vita után már feladtam a dolgokat, a dekoráción igen, de a meghívottakon már nem voltam hajlandó vitatkozni, így sokszor engedtem. Most már nem tenném: ez a mi napunk, a mi esküvőnk, a mi barátaink - és nem a szüleim ezüstlakodalma!

2. Fő a lazaság

Igen, kifejezetten rugalmasak kell lenni, és nem szabad ragaszkodni sok mindenhez, amit kislányként elképzeltünk az esküvőnkről. Ha pedig ezek még ki is borítanak, na, az tud egy kellemes hangulatot teremteni a szervezéskor. Ha valami nem jön össze, nem kell erőltetni, ha pedig az elképzelt május helyett végül csak szeptemberre lesz szabad hétvége az esküvő helyszínén, azzal is meg lehet ám békélni, hiszen nagyon nem ez a lényeg!

Olvasd el ezt is!
Meghan Markle nem hívta a meg a testvérét az esküvőjére – de vajon miért?

3. Nem festeném be magamnak a hajam 1 hónappal a lagzi előtt

Mert sajnos megtettem, pedig világ életemben fodrászhoz jártam. Ám bevallom, kicsit túlaggódtam ezt a lagzi-dolgot, rossz idegállapotban voltam, nem tetszettem magamnak, ezért hirtelen felindulásból vettem egy hajfestéket, estére pedig úgy festettem, mintha a fejemre varázsolták volna a Szahara homokját. Ilyen borzalmas szőkét szerintem még soha, senkinek sem sikerült megalkotnia, a fodrászom pedig nem tudott nagy csodát tenni, így a mai napig, amit kiszúrok az esküvői képeimen, az a rémes hajszínem. De már csak nevetek rajta...

Olvasd el ezt is!
Nee!! Bent ragadt a liftben a menyasszony, kis híján lekéste a lagziját

4. A próbasmink fontosabb, mint hinnéd

Ez bevallom, nem az én történetem, én ugyanis profi sminkeshez mentem, aki elsőre olyan szép sminket dobott fel nekem, hogy cseppet sem izgultam a nagy nap előtt. Két barátnőm azonban nem járt ilyen jól: az egyik lány két kozmetikusnál is járt a lagzi előtt, az egyik konkrétan fekete pandamaci sminket csinált neki, a másik pedig olyan natúrban gondolkozott, hogy az eredmény rémes lett. Így idő és lelkesedés híján a barátnőm magát sminkelte ki a nagy napon, és még így járt a legjobban.

A másik ismerősöm azonban sosem mutatta senkinek az esküvői képeiket, és ennek oka van: az amúgy remekül sminkelhető lányt a vőlegénye megkérte, engedje, hogy az Angliából direkt erre a napra hazaérkező rokona festhesse ki, aki elvileg profi sminkes. A lány engedett, de kár volt: a cicaszemű barátnőmből egy rossz alapozóval, egy halvány szemöldöksminkkel és no arcpírral olyan beteges arcú menyasszonyt varázsolt, hogy még a férjem, akinek soha ilyen dolgok nem tűnnek fel, is megkérdezte a házasságkötőben, hogy a lány rosszul van e. Ő is utálta a sminket, de nem volt mersze szólni.

Ezt sose tedd meg, ez a te napod, ha pedig nyomorultul érzed magad egy rossz smink miatt, azon simán lehet segíteni!

5. Felejtsd el a gázos diétákat!

Sok menyasszony kezd komoly fogyókúrába a nagy nap előtti hónapokban, ám sokan vannak azok is, akik ezt halogatják, így végül hetek alatt akarnak leadni 5-10 kilót. Pedig épp ezt nem kellene: egyrészt a legtöbb diétázó ideges és feszült, másrészt egy komoly "nemevős" időszak a bőrt is alaposan kikészíti. Szóval próbáld kerülni a borzasztó fogyókúrákat, inkább mondj le a cukorról, a lisztről, igyál sok vizet, és hidd el, ennek is meglesz az eredménye!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 dolog, amit sosem szabadna esküvőn viselned