Stresszevő vagy? Akkor adunk 4 tippet, amivel felveheted a harcot ellene

Getty Images
Nedjalkov Beáta

Van, akinek egy falat sem megy le a torkán egy stresszesebb időszakban, míg vannak, akik kényszeresen nyúlnak ropogtatnivaló után, amikor összecsapnak a fejük felett a hullámok? Te melyik csoportba tartozol?

Az általános definíció szerint akkor mondjuk valakire, hogy stresszevő, ha valaki a benne dúló negatív érzéseket próbálja kompenzálni olyan ételekkel, amikben örömforrást lel. Biztos neked is van olyan barátnőd, aki mondjuk a szerelmi csalódást próbálta egy (vagy több) doboz bonbonnal elfojtani, de sokan például a munkahelyi stresszt is azzal vezetik le, hogy amint haza érnek, gondolkodás nélkül esnek neki a hűtő tartalmának.

Szakemberek szerint ilyenkor az érzelmek veszik át az irányítást, és valóban nem biológiai, hanem érzelmi szükségletből faljuk az ételeket. Ennek a legnagyobb veszélye pedig az, hogy sokkal több, felesleges kalóriát tudunk magunkba tömni, mint amire a szervezetnek valójában szüksége van. Ezért is tartják úgy, hogy bizonyos embereket a stressz hízlal, míg másokra épp ellenkezőleg hat, összeszorul a gyomruk, és se enni, se inni nem tudnak, ha idegesek.

Nyilván egyik csoporthoz sem jó tartozni, de a stresszevés okozta tünetekre van 4 szuper hatásos tanácsunk, amit érdemes megfogadni.

1. Ropogtass bátran, de tudatosan

Kutatások szerint azért szeretünk nassolni, mert a rágcsálás hatására elkezdenek az állkapocs idegei ellazulni, ami az egész testre kihat. Ez egy ösztönös folyamat, így nem kell róla leszoknod, de a sós mogyorót, a csokidrazsét, és a csipszet cseréld inkább egészséges, és kevésbé kalóriadús rágnivalóra. A legjobb választás a bébirépa, a szárzeller, vagy az uborka, de az alma, és a körte is jó választás. Ezeket bűntudat nélkül fogyaszthatod, így érdemes mindig a táskádban tartani egy lezárható zacskóban, vagy egy kisebb műanyag dobozban belőlük vészhelyzet esetére.

2. Rágózz

Nem csak a fogaid egészségét védi, de az idegrendszerre is nyugtató hatással bír a rendszeres rágózás. Persze nagyon fontos, hogy cukormentes rágógumit vegyél, és naponta ne fogyassz azért el egy teli csomaggal sem, mivel hosszú távon akár gyomorirritációt is tapasztalhatsz, és a túlzásba vitt rágózás akár hashajtó hatású is lehet. Viszont, amikor épp felmarkolnál egy adag nasit, helyette dobj be inkább egy rágót, 20-30 perc után pedig mehet is a kukába.

forrás: Getty Images

3. A csodatevő víz

Szinte nincs olyan probléma, amit a víz ne tudna orvosolni, és ezt már az ókorban is felismerték. Kutatások is bizonyítják, hogy a vízparton élő emberek sokkal kiegyensúlyozottabbak és nyugodtabbak, de nem mindenkinek adatik meg az a szerencsés élethelyzet, hogy ki tudjon ülni egy padra nézni a hullámokat, amikor rossz napja van. Viszont pár korty víz is már kiváló stresszoldó, főleg, ha jó hideg! Érdemes az arcot is hideg vízzel megmosni, amikor úgy érzed, hogy szorul a hurok, és hidd el, ahogy ellazulnak a hideg víz hatására az arcizmaid, az egész testedet átjárja majd a végtelen nyugalom.

4. Számolj

Emlékszel, amikor gyerekkorodban nehezen tudtál elaludni, mindig azt mondták a szüleid, hogy számolj bárányokat? Nos, ez a taktika stresszhelyzetben is bevethető. Hunyd le a szemed, vegyél mély levegőt, és kezd el magadban lassan számolni. A hatására ellazulnak az idegek, megnyugszik az elme, és lehet, hogy el is megy a kedved attól a habos csokitortától.

Nehezen tudsz elaludni? Akkor érdemes átlapozni a következő galériát, ahol 6 szuper hatásos tippet találsz:

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 tipp, ha nehezen megy az elalvás