4 tanács az egykori szingli önmagamnak, aki azt hitte, hogy sosem talál rá a szerelem

Getty Images
Birta Brigi

Elég sokáig voltam szingli ahhoz, hogy jó párszor megforduljon a fejemben, „mi van, ha soha az életben nem lesz pasim és családom?”, és igen, volt olyan időszak, amikor teljesen kilátástalannak éreztem az egészet.

Olvasd el ezt is!
Hosszas szingli éveink után végre bepasizok, de a barátnőm marad egyedül

Leszögezném, nem 30 éves korom környékén voltam évekig szingli, hanem a húszas éveim közepén, ráadásul a legjobb barátnőm is az volt, szóval őrületesen jó bulikat csaptunk együtt, élveztük az életet, de persze még így is voltak olyan időszakok, amikor ő is, én is magányosnak éreztük magunkat. Persze, kaptam az ívet, hogy „túl válogatós” vagyok, meg „túl önálló”, nem vagyok „elég nyitott” és hasonlók. Tudtam, hogy valami nem oké, de azt nem, hogy micsoda. És azt is, hogy ezzel a nem oké dologgal kezdenem kellene valamit, viszont fogalmam sem volt, hol kezdjem. Aztán az egyik legőrületesebb nyári bulizós szezon után novemberben, amikor a munkahelyi dolgaim is elég jól alakultak, leültem, és arra gondoltam (sőt, többször hangosan is kimondtam), hogy most már készen állok a szerelemre. Korábban is mondtam ezt, nem is egyszer, de csak akkor éreztem át igazán, és akkor gondoltam a legkomolyabban. Ezután januárban megismertem egy kedves srácot, aki idén a kezemet is megkérte.

Akkor átfutott rajtam, hogy pár évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ez valaha bekövetkezik, és, hogy mennyire más ember vagyok már. (Oké-oké, nyilván ez a korral is jár…)

-
Olvasd el ezt is!
Hogyan lettem örök szingli lányból boldog kapcsolatban élő?

Éppen ezért elgondolkodtam azon, milyen tanácsokat adnék az akkori magamnak, aki kilátástalanul szomorkodott otthon néhanapján, hogy számára sosem jön el a Nagy Ő. Nos, ezeket:

  1. Ne szomorkodj! Most vagy fiatal, élvezd ki az egyedül töltött időt, mert később nem lesz már ilyen. Ha összejössz valakivel, ha esetleg majd családod lesz, sosem leszel már egyedül! Most teheted meg utoljára, hogy szó nélkül elmész bárhova, akkor mész haza, amikor akarsz, és egy SMS-t sem kell dobnod erről senkinek. Mélyedj el gyakran a gondolataidban, ismerd meg magadat, és fordíts időt arra, hogy eldöntsd, mit vársz az élettől, pontosan mit akarsz.

  2. Pontosítsd az elvárásaidat, és azok legyenek reálisak! Ne álmodozz arról, hogy majd Chris Hemsworth-szel szaladgálsz egy mezőn pillangókra vadászva, és az a tökéletes kapcsolat. Tudd, hogy milyen férfira vágysz (még egyszer hangsúlyoznám: reálisan), milyen szerepet szánsz magadnak egy kapcsolatban, és hogyan akarod magad abban érezni. Amíg ezt nem tudod, csapongsz majd olyan pasik között, akikkel valamiért nem jön össze, de fogalmad sincs, miért, csak siránkozol, hogy „nem vagy elég jó”, és ez már megint „nem jött össze”.

  3. Őszintén akard! Azt tapasztaltam a saját példámon, hogy valójában én jó ideig nem is éreztem magam rosszul azért, mert szingli vagyok, hanem inkább az zavart, hogy folyton erről faggattak. Hogy a családi eseményeken folyton ez volt a téma, és ha rég nem látott ismerőssel futottam össze, akkor is mindig előjött. És igen, tényleg kellemetlenül éreztem magam emiatt!

  4. Minden sablonduma igaz, csak most még nehéz elhinni! Igaz az „először magadat kell megszeretned, mert addig nem fog más” és az „akkor kopogtat be a szerelem, amikor valóban készen állsz rá” is. Ha pedig még nem jött el, inkább áss magadba, és keresd meg, mi az oka annak, hogy várat magára. Mert tutira ott lesz benned a magyarázat...
Nézd meg a galériánkat - 10 kép
10 inspiráló idézet szingli nőknek