30 éves koromban jöttem rá, hogy ADHD-s vagyok: lehet, hogy te is?

GettyImages
Emma

A felnőttkori ADHD a magyar lakosság 2,5 százalékát érinti.

Gyerekkorom óta éreztem, hogy kicsit más vagyok, mint a többiek, de egészen 30 éves koromig nem tudtam megfogalmazni, hogy mi lehet ennek az oka. Mindig nehézségeim voltak a koncentrációval, átlagosnak tűnő dolgok megszervezésével és a feladataim befejezésével. Gyakran elvesztettem a fonalat és nehezen tudtam követni a szabályokat, utasításokat. De sokáig úgy gondoltam, hogy ezek a dolgok csupán a személyiségem részei, és sosem jutott eszembe, hogy az ADHD lehet a magyarázat.

Egy teljesen átlagos napon azonban, amikor a TikTokot-ot böngésztem egy ADHD-vel kapcsolatos videó ragadta meg a figyelmemet. Az videóban szereplő fiú egy sor tünetről beszélt, melyek ADHD-re utalhatnak. Én pedig mind az öt tünet alapján magamra ismertem. Ezt követően természetesen utána olvastam, hogy mi is az az ADHD és még legalább 20 videót megnéztem róla, amíg teljesen biztos nem lettem benne, hogy ez az a diagnózis, ami mindent megmagyaráz velem kapcsolatban.
A következő lépés természetesen az volt, hogy szakember segítségét kértem, de sosem gondoltam volna, hogy néhány TikTok videónak köszönhetően fogom megtudni 30 évesen, hogy ADHD-s vagyok.

Mi is az az ADHD

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) egy gyakori fejlődési rendellenesség, amely befolyásolja az egyén viselkedését, figyelmét és tanulási képességeit. A CHADD (Children and Adults with Attention-Deficit/Hyperactivity Disorder) szervezet szerint körülbelül 10 millió amerikai felnőttet és 2,4 millió amerikai gyermeket érint.

Az ADHD-nak három különböző típusa van: figyelmetlen, hiperaktív és kombinált. A figyelmetlen ADHD-s embereknek nehézségeik vannak a fókuszálással és az összpontosítással, míg a hiperaktív ADHD-s embereknek nehézséget okoz a nyugton maradás és a beszéd kontrollálása. A kombinált ADHD-vel élők mindkét típus tüneteit produkálják.

Az ADHD tünetei a következők lehetnek:

- krónikus szétszórtság
- figyelemzavar
- szervezési nehézségek
- nehézséget okoz mások végighallgatása
- impulzív viselkedés
- az érzelmek szabályozásának nehézsége

A legtöbb embernél ezek a tünetek 4-6 éves kor körül kezdenek markánsabban jelentkezni, amikor a gyerekek elkezdenek óvodába vagy általános iskolába járni. Néhány esetben viszont csak felnőtt korban ismerik fel az ADHD tüneteit. A felnőttkori ADHD a magyar lakosság 2,5 százalékát érinti. Az ADHD felnőttkorban kihatással lehet a karrierre és a magánéletre is.

TikTok videók az ADHD-ról!

A TikTok lehetőséget ad az embereknek, hogy megosszák gondolataikat, élményeiket és felfedezéseiket a világgal. Az ADHD-val élő személyek is rengeteg videót osztanak meg tapasztalataikról, ezek a videók pedig sokkal részletesebben mutatják be a ritka tüneteket is, mint az általános oktató jelleggel készült videók, hiszen első kézből érkeznek.

Gondoltad volna például, hogy az ADHD tünete lehet az is, ha utálod, ha valaki lassan közlekedik előtted? Sőt az is, ha irritál, ha valaki hangosan rágcsál evés közben?

De az is, ha sokszor tapasztalod, hogy besétálsz a szobába, de fogalmad sincs, miért mentél oda!

Ebben a videóban pedig azokat a ritka tüneteket láthatjuk, melyek akár ADHD-ra is utalhatnak:


Ha úgy érzed, jellemzőek rád a tünetek, fontos, hogy ne az interneten látott videók alapján diagnosztizáld magad, hanem keress fel egy szakembert!

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar sosem múlik el, de jól kezelhető. Az alábbi hírességek is megtanultak vele együtt élni:

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 híresség, aki ADHD-val küzd

Számos olyan filmet tudunk mondani, ami a mentális egészség témakörét járta körbe, akár önmagunk megtalálása céljából, akár egy-egy mentális betegséget, zavart a középpontba állítva. Ezekről fontos és kell is beszélni! Most összeszedtünk néhány filmet azok közül, amelyek ezeket a témaköröket érintik:

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Filmek, amelyek a mentális egészség témáját járják körbe