Promóciók
Durva! Majdnem lecserélték a Jóbarátok egyik szereplőjét, mert nem volt elég vicces
Nagyon úgy tűnik, hogy igaz: összejött a Bridgerton két sztárja a való életben
Ezek a fotók most ismét nagy figyelemnek örvendenek, és egyre többen vélik úgy, hogy egy párt alkot a két sztár.
9 dolog, amit a pasik csak akkor csinálnak, ha nagyon szerelmesek
Sokszor nehéz különbséget tenni vonzalom és igaz szerelem között, pedig óriási különbség van a kettő között, ami a férfiak esetében még inkább igaznak mondható.
8 hollywoodi sztár, aki csak 40 felett coming outolt
Egy ember szexuális irányultsága vagy nemi identitása nem lehet szégyellnivaló.
Napi horoszkóp május 14.: az Ikreknek érdemes kevesebbet aggodalmaskodniuk, a Mérlegek számukra fontos projekten dolgoznak
A csillagok a mai napra is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Nincs nagyon olyan ember a világon, aki ne ismerné és imádná a Jóbarátok című sorozatot, és ne látott volna minimum néhány részt belőle élete során. Ez persze annak is köszönhető, hogy a készítők mondhatni tökéletesen válogatták ki a szereplőket, akikhez a nézők valóban tudtak (és TUDNAK) kötődni.
Ezt viszont most megcáfolja egy apróság, James Burrows, a sorozat egyik rendezője ugyanis a People-nek egy brutálisan őszinte dolgot árult el az egyik szereplőről, az Emilyt (tudod, ő volt az, akit Ross elvett, de az oltárnál Rachel nevét mondta) alakító Helen Baxendale-ről:
„Kedves volt, de nem volt különösebben vicces. David Schwimmernek nem partnere az oda-vissza játékban, akivel működött volna a kémia, és akivel működtek volna a poénok. Ez olyan, mintha egy kézzel akarnánk tapsolni.”
Persze az Emilyt alakító színésznőt végül nem cserélték le, de mi hiszünk abban, hogy ennek is megvolt az oka, nem véletlenül alakultak így a dolgok! Hiszen Emily tényleg nem volt annyira vicces, mint Rachel, és a kémia sem működött közel sem annyira közte és Ross között, mint Rachel és Ross között. Ez pedig csak egy újabb bizonyíték arra, hogy mindvégig Ross és Rachel voltak egymásnak teremtve minden szempontból!
Ha imádod a Jóbarátok című sorozatot, akkor ezt is el kell olvasnod:
Hogy tetszett a cikk?
Promóciók
A New Balance a legendás szürke színét ünnepli, a legnagobb sztárok pedig odáig vannak érte!
Máris itt a nyár egyik legnagyobb trendje: a stílusos nők lecserélték a farmert erre a nadrágra
Bizony, ez még a farmer nadrágnál is nagyobbat fog szólni.
4 csillagjegy, akinek egy életre szóló lehetőség kínálkozik a közeljövőben: nagy változások jönnek!
A tavaszi szellő a meleg mellett igazi csodát is hozott az életünkbe, hiszen sokaknak végre most kezd igazán jó lenni a 2024-es év, többek között az anyagi biztonság, az álmok megvalósítása és a rengeteg pozitív energia miatt.
6 sztár, aki kipróbálta magát a romkomok világában - És csúnyán belebukott
Ezek a sztárok nem sokszor próbálták ki magukat romantikus vígjátékban, sőt, a többségük akkor először és utoljára mondott igent ilyen szerepre.
Erre nem számítottunk: Ryan Reynolds és Blake Lively egy hónapig Budapesten tartózkodnak
Hollywood egyik kedvenc álompárja a bennfentesek szerint egy belvárosi szálloda luxuslakosztályában tölti majd a következő négy hetet.
Napi horoszkóp május 14.: az Ikreknek érdemes kevesebbet aggodalmaskodniuk, a Mérlegek számukra fontos projekten dolgoznak
A csillagok a mai napra is izgalmas üzeneteket küldtek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
8 hollywoodi sztár, aki csak 40 felett coming outolt
Egy ember szexuális irányultsága vagy nemi identitása nem lehet szégyellnivaló.