Lili és Zsófi közös címlapsztorija

Promóció

Újonc modelljeink dupla sikere Liziczai Réka fotóival.

A 16, illetve 15 éves Lili és Zsófi nemrég vágtak bele komolyan a modellkedésbe, karrierjük elején pedig mindketten egyik kedvenc fotós tehetségünknél próbálhatták ki magukat tesztfotózások alkalmával. Elbűvölő karakterüknek köszönhető, hogy Réka saját projektjére is a két lányt választotta, melynek végeredménye az angol, online és nyomtatott formában megjelenő Solstice Magazine 16. őszi-téli címlapján landolt. A címlapsztori a Tone In Tone címet viseli, Liziczai Réka ugyanis egy igazi őszi anyagot álmodott meg, melyben Lili és Zsófi természetes vonalainak hangsúlyozása mellett leginkább az egymással harmonizáló vagy éppen kontrasztos tónusok találkozása volt a cél, a finom nőies, lágy hangulatot végig megtartva. Szépeségeink ma arról mesélnek, milyen érzés életük első, de nem utolsó címlapján szerepelni:


Lili: “A fotózás alatt még nem tudtuk, hogy a képek címlapon fognak megjelenni, talán ennek is volt köszönhető a fotózás feszélyezetlen, laza, vidám hangulata. Zsófival ez volt az első munkánk együtt, nagyon örültem, hogy ezáltal lehetőségünk adódott megismerni egymást. Mindketten imádtuk a ruhákat, nekem nagyon tetszett a stylist, Tomasovszki Réka által megálmodott monocolor koncepció is. Nemcsak színekben, de stílusban is közel álltak a szívemhez a ruhák. Úgy gondolom, a stáb szuperül működött együtt, pedig sminkesünk végül nem is volt. Amikor megtudtam, hogy a Solstice magazin címoldalára kerültünk, egy ideig nem nagyon tudtam felfogni, mit is jelent ez, de mondanom sem kell, mikor tudatosult bennem, szuper érzés volt.”

Olvasd el ezt is!
Miért fontos fiatalon elkezdeni a modellkedést?

Zsófi: “Életem első címlapja elég váratlanul ért, hisz eleinte csak annyi volt tervben, hogy egy magazinban fognak szerepelni a képek. A fotózás után Réka képei nagyon sok magazinnak tetszettek, köztük az angol Solsticenak is, aminek Lilivel mi kerülhettünk a címlapjára. Nagyon örültem neki, hiszen előtte gondolni sem mertem rá, hogy a közeljövőben ilyesmi történjen velem. Mindenesetre életem első címlapját a kezemben fogni elmondhatatlanul jó érzés, szerencsére a Tokióba való kiutazásom előtt anyukám rendelt egy kézzel fogható példányt is.”

Olvasd el ezt is!
Új arcok a láthatáron: Zsófi találkozása az ügynökséggel

Kattints a galériára a teljes címlapanyagért, melyet az őszi természet színei inspiráltak:

Nézd meg a galériánkat - 6 kép