Tóth Vera titokban férjhez ment, méghozzá Tóth Gabiék álomotthonában

TV2/Mokka
Bíborka

Míg Tóth Gabi válik, testvére a legboldogabb időszakát éli.

Tóth Vera mindössze néhány nappal azelőtt mondta ki a boldogító igent Pauli Zoltánnak, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor bejelentették a válásukat – tudta meg a Blikk. És ez nem minden: az énekesnő ugyanis abban az álomotthonban fogadott örök hűséget, amit a testvére az egykori szerelmével több mint fél éven keresztül újítgatott, míg ki nem derült, hogy a kapcsolatuknak vége.

A lap infói szerint álomszerű esküvőt tartottak, családias, baráti környezetben: olyan emberek voltak csak jelen, akik közel állnak a pár szívéhez. Mint kiderült, Krausz Gábor is jelen volt a menyegzőn, minden szuperül zajlott. A Blikk még Pauli Zolit is megkereste, aki szűkszavúan, de elárulta, hogy tényleg összeházasodtak a szerelmével, részleteket azonban nem árult el.

Tóth Vera és Pauli Zoltán 2020 óta alkotnak egy párt, és folyamatosan együtt dolgoznak Palkonyán a Palkonyha nevű lakásétteremben. Vera kezét 2021 karácsonyán kérték meg, az esküvőig viszont az idei nyárig vártak.

Kíváncsian várjuk Vera ruháját, addig is emlékezzünk vissza ezekre a drága ruhakölteményekre:

Nézd meg a galériánkat - 13 kép
A sztárvilág 13 legdrágább esküvői ruhája