Tóth Gabi bevallotta, mikor döntötte el, hogy elválik Krausz Gábortól

TV2
Kamilla

Augusztus eleje óta tartja lázban az országot Krausz Gábor és Tóth Gabi válása, amire nemrég pont került.

Bármi is történt pontosan az egykori sztárpár között, azt már tudni, hogy Krausz Gábor továbblépett Mikes Annával, Tóth Gabi pedig Papp Bence Mátéval tölti boldogan a mindennapjait. Bár a sztárséf és az énekesnő is tartotta magát ahhoz, hogy nem adnak interjút, most a volt férj után, Gabi is igent mondott a Mandinernek, ahol őszintén beszélt a karácsonyi időszakról és arról, hogyan élte meg a 2023-as évet.

Az énekesnő elárulta, hogy a sok nehézség ellenére élete egyik legszebb éve volt 2023 és a mostani karácsony is csodásan telt. Lánya, Hannaróza is sokkal kiegyensúlyozottabb volt, mint eddig bármikor is, ami véleménye szerint annak köszönhető, hogy szülei is sokkal boldogabbak új életükben. Az interjúban egyébként kitért volt férjére is, akivel egyre jobban kijönnek. Sőt, Gábor sokat segített neki, amikor kiderült, hogy Gabi covidos lett:

Amikor felépültem, újra együtt tudtam lenni Hannival. Az apukája is nagyon rendes volt, mert rögtönözni kellett. Amikor kiderült ez a betegség, gyorsan összerittyentett egy vacsorát a Hanninak.

-

Tóth Gabi és Gábor több, mint 3 évet küzdött a házasságukért, a problémákat viszont már az első év után érezték.

Alig egy éve voltunk együtt a Gáborral. Amikor megfogant Hannaróza, akkor jött a házasság is... Az elejétől kezdve voltak súrlódások, értékrendbeli súrlódások.

-

A válás és a házasságának lezárása viszont az Erdélyben töltött ideje alatt fogalmazódott meg benne:

Amikor elmentem Erdélybe, ott volt egy olyan furcsa élményem, amikor azt éreztem, hogy a zenében vagyok, azok között vagyok, ahol élet van, színek vannak, illatok vannak. Akkor elhatároztam, hogy amikor hazajövök, akkor én ezt lezárom.

-

Gabi elmondta, hogy már az utazás előtt sem volt rendben minden közte és volt férje között, és nem Máté rontott bele a dolgokba. A fiatal táncos szerinte az életet hozta vissza boldogtalan mindennapjaiba, akivel a legelején csak beszélgettek és sokat dolgoztak együtt.

Dolgoztunk együtt nyilván a színpadon, de igazából mi nem alkottunk egy párt. Nem beszéltünk telefonon vagy találkoztunk. Semmi. Utána kezdtünk el beszélgetni a Mátéval, ami nekem egy nagyon szimpatikus élmény volt... Mondhatnám azt is, hogy az ikerlángom

-

A Sztárban sztár egykori zsűritagja szerint sokan álltak mellé a nyári botrány kirobbbanását követően, de legalább ugyanennyi ember fordított neki hátat. Ettől függetlenül egy igazán nagy tanulási folyamat volt számára, ami ismét felnyitotta dolgokkal kapcsolatban a szemét.

Nemcsak Krausz Gábor került az exek listájára:

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Ők voltak Tóth Gabi exei

Az elmúlt hónapokban több minden kiderül Tóth Gabi fiatal szerelméről!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Ezt tudni Tóth Gabi fiatal szeretőjéről, Papp Máté Bencéről