„Elkezdtem szeretni az életet” – Tóth Andi őszintén mesélt a visszavonulása és szakítása utáni időszakról
A JOY Social Media Award #Hallgasshazait kategória győztesével beszélgettünk.
Tóth Andi idén a természetességre szavazott a JOY Social Media Award gáláján, ahol a #Hallgasshazait kategória győztese lett. Egy gyönyörű tűzpiros ruhában érkezett, smink nélkül és laza hullámos frizurával, amivel sikerült elkápráztatnia mindenkit. Természetesen mi is leültünk vele beszélgetni, hogy megkérdezzük, mit gondol a közösségi médiában betöltött szerepéről, hogyan látja a visszavonulás és szakítás utáni időszakot és milyen tervei vannak a jövőre nézve.
Andi elmondta, hogy tudja, megosztja a közönséget, mert megosztó karakter, ám azzal is tisztában van, hogy azért kapta a tehetségét, hogy azt továbbadja az embereknek. A dalai írásakor nagyon fontosnak tartotta, hogy tudjanak vele azonosulni az emberek, aztán mégis jött egy töréspont, amikor úgy döntött, hogy abbahagyja a zenélést:
„Közben azt éreztem, hogy nem eresztem ki a hangom. Odáig fajult az egész, hogy azt éreztem legjobb döntésnek, hogy visszavonuljak. De én tartom azt, hogy a zenében az a fontos, hogy önmagadat, a te gondolataidat, a te érzéseidet add át, mert ezek valós emberi érzések és valószínűleg rengeteg ember fog vele egyetérteni.”
-Persze sokakat érdekel, hogy a visszavonulása és a Marics Petivel való szakítása óta hogyan telnek a napjai, Andi erre is készségesen válaszolt:
„Az első pár hónapom most arról szól, hogy megállok és megélem a pillanatot: 10 év eltelt, nem szusszantál egyet, akkor most tudod mit? Ne csinálj semmit. Van egy kutyád, egy szép házad, kerted, igyál meg egy limonádét, egy kávét és ne foglalkozz ezekkel, hanem eddzél és csináld azt, amit szeretsz... Elkezdtem szeretni az életet, elkezdtem szeretni magam és vigyorgok reggeltől estig.”
-Tóth Andi ruhamárkájáról is szót ejtett és arról is, hogy semmit sem bánt meg, minden egyes pillanatra büszke. A sztár azt is megosztotta velük, hogy hol láthatjuk őt énekelni a jövőben.
A teljes interjút itt megnézheted:
Láttad már a legmenőbb szetteket?
JOY Social Media Award 2023: leglátványosabb szettek
Az elmúlt 7 évben ennyit változott az énekesnő:
Őrületes, milyen sokat változott 7 év alatt Tóth Andi