Minden férj példát vehetne Tom Hanksről: a felesége büszke lehet rá
Tom Hanks imádja a feleségét és ez nem függ sem a ráncok, sem a kilók számától.
A legendásan jó színész, Tom Hanks, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint az Egyik kopó, másik eb, a Segítség, felnőttem!, A szerelem hullámhosszán vagy a Forrest Gump, 1981-ben találkozott először Rita Wilsonnal, azonban ekkor még más volt a felesége. Csak évekkel később futottak újra össze, eddigre első házassága, amiből egy fia született, megromlott. Bár papíron még a színész Samantha Lewes férje volt, randizni kezdett Ritával. Végül 1987-re sikerült elválnia, egy évre rá feleségül vette álmai nőjét. Két fiuk született, 1990-ben Chet, 1995-ben pedig Truman.
„Kapcsolatunk sikerét annak köszönhetjük, hogy jókor voltunk jó helyen, elég érettek voltunk és vagyunk, illetve hajlandóak voltunk az igazán intim kapcsolatra egymással”
- mesélte második házasságáról egy interjúban Tom Hanks.„Amikor feleségül vettem Ritát, tudtam, hogy egy kicsit meg kell változnom. Nem tagadom, szerencse volt, hogy találkoztunk, de a kapcsolatunk nem a varázslat műve, nem olyan, mint a filmek”
- fejtegette.Trollok szóltak be Tom Hanks feleségének
Tom Hanks és Rita Wilson csodálatos családot alakítottak ki, a ma már 33 és 28 éves fiaik szüleikhez hasonlóan a szórakoztató iparban találták meg a helyüket, Chet színész és rapper, Truman pedig színész, operatőr és rendezőasszisztens. Bár a színészlegenda és felesége sosem szerették kiteregetni a magánéletüket, azt azért elárulták, boldogok együtt és jó a kapcsolatuk a gyerekeikkel.
„Soha nem felejtem el, amint New York egyik kereszteződésében álltunk és egyszer csak oda fordult hozzám és azt mondta: tudnod kell, hogy semmiben nem kell megváltoznod azért, mert velem akarsz lenni”
- emlékezett vissza a megható pillanatokra Rita egy interjú során.Ez azért is nagyon fontos emlék Rita Wilson életében, mert a teste nagyon megváltozott az elmúlt években, ami nem csupán az öregedésnek köszönhető. A színésznő mellrákkal küzdött, ezért mindkét mellét eltávolították, férje végig mellette állt a küzdelemben. Tom Hanks a mai napig úgy szereti Ritát, ahogyan van, számára tökéletes az arca, a teste, az sem zavarja egy csöppet sem, hogy betegsége után felesége felszedett néhány kilót. Sőt, bátran kiosztja azokat a netes trollokat, akik emiatt beszólnak neki.
„Tom nagyon jó formában van, de Rita nem a régi, eléggé elpuhult a teste”
-- írta valaki „kedvesen”. Erre Tom Hanks nyilvánosan azt reagálta:
„Rita extrém bátor és gyönyörű!” Így adta a világ tudtára, hogy szerencsés férfinak érzi magát, amiért egy ilyen nő választotta őt.
Ezeket érdemes legalább egyszer elolvasni:
7 lélekmelengető Tom Hanks idézet, hogy könnyebben menjen a napod
A tettei többet mondanak minden szónál:
Tom Hanks a legrendesebb sztár