Vannak olyan nők, akik úgy is teherbe tudnak esni, hogy már terhesek: van rá tudományos magyarázat

Unsplash/Jonathan Borba
Joy

Extrém ritka, de előfordul, hogy egy más amúgy is állapotos nő ismét teherbe esik.

Legalább három olyan esetről tud ma az orvostudomány, amelyben egy nőnek egyszerre két, eltérő időben fogant baba fejlődött ki a méhében. Ebben az esetben határozottan nem ikrekről beszélünk, hanem két teljesen különböző testvérről, akiknek a kora sem teljesen azonos. Ezek a nők néhány hónapig abban a hitben éltek, hogy egy magzattal várandósak, majd néhány héttel később kiderült, terhesen estek ismét teherbe. De mégis hogyan lehetséges ez?

Terhesen teherbe esni? Igen, lehetséges!

Rengeteg borzasztóan nehéz dolgot kell elviselnie egy kismamának, például a reggeli rosszulléteket, a szédülést, a hasi fájdalmat, mellfeszülést, lábdagadást, fáradtságot, gyomorégést és még sorolhatnánk. Van azonban egy nagy előnye is, a legtöbben abban a hitben élnek, hogy ebben a kilenc hónapban nem kell védekezni, terhesen nem lehet teherbe esni.

Alapvetően ez így meg is állja a helyét, nem kell aggódnod, a duplaterhesség extrém ritka. Ennek ellenére olykor előfordul, hogy a méh befogad egy második magzatot hetekkel azután, hogy az első megfogant. Nincs arra vonatkozó statisztika, hogy ez mennyire gyakori, de az tuti, hogy csak nagyon kevés nő teste képes rá.

Amikor egy nő terhes lesz, azonnal leáll a peteérése, a méhe pedig nyákdugót képez, amely a fertőzésektől és a második fogantatástól hívatott megvédeni a már meglévő magzatot. Duplaterhesség tehát csak és kizárólag akkor jöhet létre, ha valamiért továbbra is ovulálsz vagy esetleg több méhhel születtél.

Amennyiben ez megtörténik, akkor sem kell aggódnod, mert nagy eséllyel mindkét baba egészségesen jöhet a világra. Általában ugyanis korban közel vannak egymáshoz, így ami az idősebbnek a 40. hét, az lehet, hogy a másiknak a 37-38., ami megfelelően fejlődő baba esetén alkalmas már a születéshez.

Az egyik legismertebb olyan anyuka, aki kétméhűként ezt megtapasztalta, Melania Bassett. Első gyermeke, Phoebe 2016-ban született, második, Blake 2019-ben. 2020-ban ismét pozitív lett a terhességi tesztje, az orvosok egy ikerpárt találtak az egyik méhében. Néhány héttel később egy rutinvizsgálaton derült ki, a másikban is van egy embrió. Mindhárom baba egészségesen jött a világra.

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
8 mondat, amit soha ne mondj egy terhes nőnek