„A szőke hajad miatt negatív és buta benyomást keltesz!” – Összefüggésben van a szőke haj és az ostobaság?

Szembesültél már azzal, hogy a hajszíned miatt már kapásból elítéltek? Érezted már magadat olyan kicsinek és jelentéktelennek, mint egy kisegér? Szenvedtél már hátrányt mással szemben, akár egy állásinterjú alkalmával? Mindezt azért, mert a hajad színe nem sötét, a megjelenésed pedig egy fokkal feltűnőbb, mint az átlag?

Ezek csupán egyszerű kérdéseknek tűnhetnek, azonban, ha jobban mögéjük nézünk, akkor magukban rejtenek valamit, amitől minden egyes ember kényelmetlenül érezné magát abban az esetben, ha vele történne hasonló. Ez pedig nem más, mint a kegyetlen és értelmetlen diszkrimináció ténye.

Diszkrimináció, igen. Hiszen, ha valakit pusztán a hajszíne vagy a ruházata alapján ítélünk meg, azzal valamilyen szinten kirekesztjük a társadalomból is. Nem adunk esélyt számára aziránt, hogy bizonyítson és megmutathassa, hogy ugyanolyan értékekkel rendelkezhet, mint a másik 30 jelentkező.

Személyes tapasztalatok alapján úgy érzem bátran mondhatom azt, hogy a legnagyobb probléma nem is a hajszín miatt hozott negatív döntésekben rejlik, hanem abban, hogy a legtöbbször nem biztosítunk mindenki számára ugyanolyan esélyt!

Találós kérdés következik: Ha az állásinterjún egy szőke és egy barna hajú nő „verseng” egymással, akkor valószínűsíthetően kié lesz a pozíció?

Erre a megnyugtató és egyben szívmelengető válasz az lenne, hogy bármelyik nyerő lehet, hiszen a tudásuk, lelkesedésük és a kisugárzásuk alapján kellene megítélni őket, ahogyan a szakmai tapasztalatukat is.

Azonban mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy az esetek 80%-ában nem így történnek a dolgok. Mi, szőke hajú vagy éppen szőkére festett nők pedig magunkba roskadunk és azt kérdezzük a nap végén: „Miért érdemlem már megint ezt?”

Az elkeserítő, ám annál igazabb válasz pedig: Azért, mert szőke a hajad és ezáltal negatív és buta benyomást keltesz az emberek többségében!

Sztereotípiák sötét bugyrában

Sztereotípiák azóta léteznek, amióta megjelent az első két ember a bolygón. Legalábbis szerintem így van, bár a történelemkönyvek erről nem írnak.

Manapság mindenki véleményt formál és ki is mondja azt, akár kíváncsiak vagyunk rá, akár nem. Ítélkezünk mások felett, közben pedig azzal nyugtatjuk magunkat, hogy mindez így van rendjén és okkal mondjuk, amit mondunk.

Belefáradtam már abba, hogy bármerre is menjek, folyamatosan szomorú történetekkel kell találkoznom. Rengeteg ismerősöm és barátnőm panaszkodik arra, hogy a hajszínük miatt lekezelő vagy éppen megalázó bánásmódban részesültek. Akár egy állásinterjún, akár egy kisboltban, de még a gyógyszertár is az említett helyszínek közé tartozott.

Mik a személyes tapasztalataim a témával kapcsolatban? Úgy döntöttem, most kendőzetlenül leírom.

Képzeld el, hogy hétvégén lemész a patikába, mert gyógyszerre van szükséged. Amint belépsz az ajtón, máris minden patikus szeme rád szegeződik. Csak hogy már az elején tisztázzuk a helyzetet: mindegyik patikus hölgy volt.

Sorszámot húzol, majd csendesen kivárod a sorodat. Amikor pár perc múlva megjelenik a kijelzőn a 24-es sorszám, már kapod is fel a táskádat és odasietsz a patikushoz. Vagyis sietnél, feltételes módban! Egy átlagos kinézetű, jól szituált, közel 40-es férfi eléd vág.

„Bocsánat uram, de 24-es a sorszámom, Önnek pedig 27. Kérem, várja ki a sorát!” - mondom nyugodt hangon és remélem, hogy nem csinál balhét mindenki előtt. A szemében valami őrült szikrát látni kigyúlni, ami eléggé megijeszt.

„Azt hiszed, csak azért mert szőke a hajad, így beszélhetsz velem? Ostoba kis tyúk!” - förmed rám, majd olyan undorral mér végig, mintha nemrég léptem volna ki egy disznóólból.

Természetesen nem vagyok hajlandó előre engedni. Ha megkért volna rá, hogy engedjem előre, mert nagyon siet, akkor szívesen segítettem volna. Azonban ez a modor és az a bánásmód, amelyet az irányomban tanúsított, annyira feldühített, hogy szó nélkül odasétáltam a patikushoz és már le is adtam a gyógyszer rendelésemet.

A szóban forgó, úriembernek sajnos egyáltalán nem nevezhető férfi hisztérikusan, válogatott sértésekkel egybekötve kirohant a gyógyszertár ajtaján.

Fantasztikusan indult ez a szombatom is - ez volt az első gondolatom, de valahol a lelkem mélyén pontosan éreztem, hogy ismét meggyengülök. Elhagyott az erőm és bántott az eset. Habár tudtam, hogy nem én vagyok a hibás, fájtak ennek az idegen férfinek a szavai. Nem volt mérvadó a véleménye, de attól még megsebzett az, ahogyan velem viselkedett és elítélt, mindezt pedig csupán a hajszínem miatt.

Doktor szöszi kategória

A másik „kedvenc” sztorim nemrég történt, a kedvenc könyvesboltomban. Rendeltem két jogi témájú könyvet, és mivel értesítés érkezett, hogy átvehetem a rendelésemet a könyvesboltban, rögtön be is siettem.

Egy egyszerű farmernadrágban és egy kék rövid ujjú pólóban voltam, tehát semmi extra nem volt rajtam. A sokakat sértő, szőke hajam lófarokba kötve.

Belépve a könyvesboltba odaköszöntem a kasszáknál álló eladókra, majd széles mosollyal elindultam feléjük. Nagyon boldog voltam, hogy megérkezett a két könyv, mert mindkettőre azt írta a rendszer, hogy nincsenek készleten.

Odaléptem az első kasszához, a pultban egy középkorú, sötét hajú nő állt. Nem köszönt, csak végigmért, méghozzá tetőtől talpig. Megint kezdődik - gondoltam magamban és a menekülés lehetősége is felvetődött bennem, annyira meguntam már a hasonló helyzeteket.

Udvariasan elregéltem neki, hogy két könyvet szeretnék átvenni és mondtam a nevemet is. Belenézett a gépébe, majd hátravonult a félretett rendelésekhez. Pár perc elteltével visszatért, kezében a két könyvvel. Lerakta maga elé őket, majd furcsán megemelte a szemöldökét. Meglepettnek tűnt.

„Ezek jogi könyvek. Csak nem ilyen jellegű tanulmányokat folytat?”

Az a lekezelő stílus és hangnem felháborító volt, de én már csak szomorúságot éreztem ezekben a pillanatokban. Csupán annyit válaszoltam, hogy de igen, oda felvételizek és érdekel a téma.

Ezután elkezdett mosolyogni, összepakolta a két könyvet, majd, amikor átnyújtotta a csomagomat, váratlanul összekacsintott a mellette lévő eladó hölggyel és csak annyit mondott: „A jövő doktor szöszije?”

Annyira dühös és csalódott lettem, hogy szó szerint kiviharzottam a boltból és egy valamiben azóta is biztos vagyok: többet nem szeretnék visszamenni oda.

Olyan sok hasonló történet van még a tarsolyomban, hogy hihetetlen és egyben fájdalmas is, de ilyen az élet. Megtanultam-e elfogadni? Nem igazán, mert még mindig nagyon zavar ez az egész, de igyekszem a helyén kezelni mindezt, amennyire csak tudom.

Amikor még barna hajú voltam...

Eredetileg sötétbarna, szinte csokoládé színű a hajam. 17 éves koromig ilyen is volt, utána viszont elkezdtem szőkére melíroztatni. Eleinte csak kevés csíkot tetettem bele, majd egyre jobban megtetszett az összhatás és az, akinek láttam magamat eközben.

Szándékosan, okkal változtattam a hajszínemen? Igen.

Azért változtattam, mert nem éreztem jól magamat az eredeti hajszínemmel. Sokan úgy gondolják, hogy ha megváltoztatod a hajszínedet, akkor valamilyen szinten a személyiséged is változni fog.

Addig nem hittem ebben, amíg teljesen át nem alakultam. 18 éves koromra már az egész hajamat szőkére festettem, minden árnyalatot kipróbáltam és rájöttem, hogy a nagyon szöszi az én színem.

Nosztalgikus érzésekkel tekintettem és tekintek vissza még ma is azokra a percekre és évekre, amikor még barna hajjal próbáltam érvényesülni. Sokkal visszahúzódóbb voltam, egy bizonytalan kislány, aki nem tudta, hogy mit is akar pontosan az élettől.

A szőke haj és az a figyelem, amely ennek hatására rám összpontosult, csodát tett velem. Elkezdtem jobban hinni önmagamban, ennek hatására pedig megváltozott a viselkedésem és a gondolkodásom is valamilyen szinten. Természetesen ugyanaz a személy maradtam, aki a festés előtt voltam, csak magabiztosabb és céltudatosabb kivitelben.

Tehát a szőke haj számomra egy esélyt jelentett abban az időszakban, amikor bizonytalanul álltam mindenhez. Ha ma bárki feltenné nekem a kérdést, hogy megbántam-e az évek során, hogy ezt a hajszínt választottam, akkor a válaszom egyértelműen a nem lenne.

Nem bántam meg, bár amikor sértő megjegyzéseket és bántó szavakat kapok mások előítéletéből fakadóan, nagyon rosszul esik. Habár tudom, hogy nincs igazuk és nem vagyok ostoba, azért hihetetlenül fájó érzés tud lenni a gonoszságuk.

Sajnos úgy látom, hogy egy nagyon kirekesztő és ítélkező világban élünk, ahol hiába bizonyítasz, a legtöbb embert nem fogja érdekelni. Számomra a legrosszabb dolog ebben az egészben az a tény, hogy folyamatosan bizonyítanom kell, nem csak másoknak, de főként saját magamnak is.

Éppen ezért arra biztatnék minden szőke hajú nőt, hogy ne adjátok fel a személyiségeteket és büszkén viseljétek a világos tincseiteket, bármit is mondjon rólatok a világ!

És ne feledjétek Doktor Szöszi arany szólását: „Egy őszinte hang mindig kihallatszik a tömegből.”

Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!