Csak arra kellettem neki! Babaként tartott a barátom, aki a mama kedvence volt
„Huszonegy éves voltam: sebezhető, törékeny és bizonytalan. Gábor pedig nyolc évvel idősebb nálam. Pontosan tudta, hogyan kell láncon tartani egy fiatal lányt, és úgy vezetgetni, hogy az ne tágítson a gazda mögül, akkor se, ha pórázzal vágnak rá. Legalábbis egy darabig.” Saci históriája. Az Éva magazin írása.
Gábor tulajdonképpen egy díszpintyet fogott. Jó volt velem felvágni a céges vacsorákon. Élvezte, amikor mutogathatott a rendezvényeken. Imádta, ha szexin öltözök, ezért mindig mélyen kivágott cuccokkal ajándékozott meg, s ha az ízlésének túl decens ruhákat vettem fel, homlokráncolva élcelődött a fapina-kisugárzású könyvtáros kisasszonyon. Előfordult, hogy hiába igazítottam vissza zavartan lecsúszó spagettipántomat társaságban, ő finoman lehúzta újra, hadd nézzenek a többiek, hadd irigykedjenek, hogy neki milyen fiatal és dögös nője van.
Gábor kedvelte az orális kielégítést is. Szívesen megtettem neki, de ha egyszer-egyszer nem volt kedvem, hümmögött, majd talányosan hozzáfűzte: Amit a férfi nem kap meg otthon, hát megkeresi máshol. Naná, hogy instabil énképemet ez a célozgatás pörölycsapásként érte, inkább megcsináltam, szó ne érje a ház elejét.
Igyekezett lekenyerezni anyagiakban nem dúskáló családtagjaimat. Anyámnak gyakran küldött rózsát. A nővéremnek feltöltötte a telefonját. Apámnak befizetett egy osztrák utat. Sütkérezett a pénzes jótevő szerepében, ez a hatalomérzés adta tartásának, méltóságának sava-borsát.
Az anyja volt az egyetlen, akivel volt érzelmi viszonya is. Túl sok. Margó néninek évek óta meghalt a férje, és a fiát használta férfipótléknak: Gábor hetente ötször átment a kiváló egészségnek örvendő asszonyhoz, hogy mindenfélét megcsináljon helyette, hogy ápolja (sic!), vagy csak ebédre, vacsorára, brancsolni. Néha engem is elvitt. Margó néni persze utált, a kurvát testesítettem meg a szemében, aki elveszi tőle az egyetlent, a szemefényét.
Eltelt néhány év. Bennem az állandóan jelenlévő kényelmetlen feszengést egyre erősebb menekülési vágy váltotta fel. Mindig éreztem, hogy valami nem stimmel azzal, amit Gábor csinál, de eleinte elhessegettem: szép vagyok, ő büszke erre, és ennyi. Miért bűn ez? Huszonhárom-huszonnégy évesen azonban, ahogy végleg kialakult a személyiségem és az önbizalmam is szilárdult, rájöttem, hogy nem akarok a pénzelt gumibabája lenni. Akkor már együtt éltünk, de a szexen és a társaságba járáson kívül alig csináltunk mást: Gábor nem avatott be a munkájába, az sem érdekelte, én mit csinálok, nem akart beszélgetni velem, mintha a külsőségeken kívül a személyem egyetlen komponense sem érdekelné.