Steiner Kristóf: „Sosem sértődöm meg, ha megélhetési növényevőnek neveznek”

Korábban sokszor beszéltél az étkezési zavarodról és hogy gyakran nem érezted magad jól a bőrödben. Az évek során rengeteget változtál nem csak külsőre, de – elmondásaid alapján – belsőre is nagyon kiegyensúlyozottnak, „önazonosnak” tűnsz. Így is érzed magad? Hogyan segített a problémáidon az életmódváltásod, miken kellett változtatnod?

A legfontosabb azt megérteni, hogy bármilyen mentális zavarral küzdünk, soha semmi sem fog egyik napról a másikra segíteni. Sem pirulák, sem terápiák, sem egy könyv, sem az életmódváltás. Az én esetemben a társadalmi érzékenységem tudatos és tudatalatti fejlesztése volt a kulcs – jártam pszichológushoz, szedtem nyugtatókat, de az igaz változást az hozta el mikor megfogadtam, kevesebbet pletykálok majd másokról, magam mögött hagyom a body shaminget (magamra és másokra vonatkoztatva is), majd tanulni kezdtem arról, hogy lehetek hasznosabb és kevésbé kártékony tagja a társadalmunknak. Nem a vegán zászló, nem az ökoharcos plecsni tesz önazonossá – hanem az, hogy az ember igyekszik átjárható hidat képezni a különféleképpen gondolkodó emberek között. Nem egy hálás szerep, mert sem egyik, sem másik oldalnak nem leszel elég jó, de nekem sokkal nagyobb szükségem volt a saját lelki békémre, mint bármiféle visszaigazolásra, amiből rengeteget kaptam korábban a karrierem során, mégsem tett boldoggá, soha.

Hogyan vált az életmódod egyben a megélhetéseddé is, mi miatt vágtál bele például a foodtruckba?

Mindig azt szoktam mondani, hogy nem én választottam a „megélhetési vegán” életmódot, hanem az engem: újságíróként azon kaptam magam, hogy egyre több magazin kér tőlem vegángasztró-témájú cikkeket, növényi alapú recepteket, majd hat évvel ezelőtt Mautner Zsófi tanácsára – aki Tel Avivban kóstolta a főztömet – elkezdtem dolgozni az első szakácskönyvemen. Minden más – a főzőkurzusaim, a Kristóf’s Kitchen Food Truck, és a social media együttműködések vegánbarát cégekkel – ennek a hozadéka: akarhatnék én még mindig magyar popsztárokkal csevegni egy tévéstúdióban, de az emberek már rég nem ezt várják tőlem. Sosem sértődöm meg, ha megélhetési növényevőnek neveznek – vallom, hogy mindannyiunknak dolgoznunk kell azon, hogy a pénzkereseti forrásunk és az értékrendünk fedje egymást. Ezt hívják önazonosságnak.

Nem olyan rég arról írtál, hogy már nem tartod magad vegánnak, nem használod magadra ezt a kifejezést. Mi miatt döntöttél így? Miért lett az utóbbi időben kicsit pejoratív ízű a vegánság kifejezés?

Számomra a vegánság továbbra is egy pozitív tartalmú szó, ahogyan a hazafiság is, ahogyan a liberalizmus is, ahogyan a vallás is – azonban ahogy a legtöbb ideológiával megesik, minél többen követik, annál több szélsőséges hang hallatszik, és annál inkább kezd hasonlítani egy szektára, amely kirekeszti a másféle igazságokat. Nem tagadtam meg a veganizmust, és semmit sem változtattam az életmódomon, amióta betámadott egy vegán aktivista, hogy kártékonyan terjesztem a vegán igét, csak nem kívánok „elég vegán” lenni azoknak, akik szerint ha repülővel utazom a vegán főzőkurzusaimra, mindenevőket is szívesen látok az eseményeimen, és húst is kínáló bizniszekkel szövetkezem, hogy vegán opciót kínáljunk, már nem is vagyok elég vegán. Nekik üzenem: oké, akkor neked nem vagyok vegán, semmi gond. Ne küzdök és nem harcolok semmilyen pozícióért, nyugodtan lehet más a „vegán pápa” – én csak teszem a dolgom, hitem szerint, melyben prioritás az ártó szándéktól mentes élet. Ha ezzel együtt még mindig vegán vagyok valakinek, azt megköszönöm, és örülök neki.

Mostanában rengeteg negatív hírrel találkozhatunk a Föld jövőjéről. Téged mennyire kapott el a klímaszorongás, szerinted is hamarosan vége az emberiségnek, és nincs kiút?

Természetesen elkeserít az emberi gondatlanság, és az üzleti érdekeken alapuló, az élővilágunkra káros vállalati és nemzetközi politika, ugyanakkor nem hiszek abban, hogy bármiféle szorongás konstruktív volna. Néhányszáz évvel ezelőtt brit tudósok jól megjósolták, hogy London utcáin olyan magasan áll majd a lópikula a lovaskocsik elterjedésének hála, hogy hatalmas járványok lesznek, és lehetetlen lesz közlekedni. Csupán azzal nem számoltak, hogy hamarosan megérkeznek az automobilok, és soha többé nem less probléma a pacikaki az Oxfrod Streeten. Fontos, hogy észrevegyük a tendenciákat, kongassuk meg a vészharangot, és felhívjuk a világ figyelmét arra, hogy közösen változtatnunk kell, de nap mint nap arról olvasgatni és posztolgatni, hogy melyik számítás szerint hány évünk van nem az én műfajom. Van, vagy nincs kiút, nem számít – a mában kell megtennünk a lehető legtöbbet azért, hogy a következő generációk is élhessék, és élvezhessék a földi létet.

Olvasd tovább az interjút a joy magazin szeptemberi lapszámában, ahol további fenntarthatósággal kapcsolatos érdekességeket is találsz!

Nézd meg galériánkban, kik azok a sztárok, akiknek semmi állati eredetű étel nem kerülhet a tányérjukra!