4 év házasság után vége Joe Jonas és Sophie Turner házasságának

Bruce Glikas/gettyimages
Kamilla

Szinte hihetetlen hír robbantotta fel az internetet, ugyanis több biztos forrás állítja, hogy Joe Jonas és Sophie Turner 4 év házasság után elválik.

A zenész állítólag már egy válóperes ügyvédet is felfogadott, holott hónapokkal ezelőtt még boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnt a kapcsolatuk a színésznővel. A 34 éves Jonas és a 27 éves Turner kétszer is kimondták egymásnak a boldogító igent, mégpedig egyszer Las Vegasban, majd a mesés Franciaországban. Az álomesküvőt pedig két közös gyermek követte. Willa 2020-ban látta meg a napvilágot, második gyermekük pedig tavaly született meg.

Sophie és Joe még 2016-ban ismerkedtek meg, közös barátaiknak köszönhetően, egy évvel később pedig az eljegyzés is megtörtént. Hollywoodban az egyik legszebb és legirigyeltebb sztárpárnak tartották őket, hiszen a nyilvánosság kizárásával élték a mindennapjaikat, ugyanakkor mindig, mindenhova együtt jelentek meg.

A bennfentesek szerint azonban több hónapja gondok vannak köztük, sőt mi több, a jegygyűrűik nélkül is többször fotózták le őket. A pletykákat pedig tovább erősítette az is, hogy állítólag az énekes gondoskodik két kislányukról, és a Miamiban lévő közös otthonukat is eladták. A megdöbbentő hírt még egyik fél sem erősítette meg, de valószínű erre hamarosan sor kerül.

Joe jonas és sophie turner mindig nagyon boldognak tűntek. íme legédesebb közös fotóik:

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Joe Jonas és Sophie Turner

Ha olvasnál még más egykori Trónok harca szereplőről!

Nézd meg a galériánkat - 12 kép
Trónok harca szereplők, akikre ma már rá sem ismerni