Az első fotók: Vele randizgat most a Riverdale szépfiúja, Cole Sprouse
Egy 22 éves modell Cole Sprouse választottja!
Éppen a mai napon érkezett a hír, hogy nagyon úgy tűnik Palvin Barbi és Dylan Sprouse komolyabbra fűzte szerelmét. Ám nem kellett sokat várni és kiderült, hogy a másik Sprouse fiú magánélete is sínen van. A tavaszi karantén elején szinte minden Cole és Lili Reinhart szakításáról szólt, pedig később kiderült, hogy valójában akkor már egy ideje nem voltak együtt. Akkoriban szóba hozták a Riverdale szépfiúját Kaia Gerberrel is, ám hogy bármilyen kapcsolat lenne köztük, azt sosem erősítették meg.
Most azonban rajtakapták Cole Sprouse-t egy csinos lánnyal, méghozzá a 22 éves modellel, Reina Silva-val. A páros Vancouverben romantikázott, a képek tanúsága szerint pedig hiába voltak az utcán, csak úgy szikrázott köztük a levegő, alig bírtak magukkal:
Reina az Instagram tevékenységei alapján amúgy épp a hétvégén ünnepelte a születésnapját. Nem mellesleg képfolyamát átböngészve nagyon sokszínűen telnek a mindennapjai. És ha már képek, október elején már lőtt róla egy fotósorozatot Cole…
Sok boldogságot kívánunk!
13 dolog, amit nem tudtál a Riverdale című sorozat sztárjairól