Most végre megtudhatod, miért kell extra óvatosnak lenned, ha az ablak mellé szól a jegyed a repülőn

Getty Images
Kata

Minél gyakrabban repülsz, annál nagyobb a veszély. Jobb, ha ezentúl odafigyelsz erre!

Ha azoknak a táborát erősíted, akik imádnak repülővel utazni, bizonyára bármit megteszel annak érdekében, hogy minden alkalommal ablak mellé szóljon a jegyed, hiszen így a repülés teljes időtartama alatt szabadon élvezheted a nem mindennapi kilátást 10 ezer méter magasan. Van azonban egy nagyon fontos dolog, amire ilyenkor figyelned kellene a bőrgyógyászok és kozmetikusok szerint, azonban szinte biztosak vagyunk benne, hogy korábban még soha nem hallottál róla. Semmi baj, most pótolhatod ezt a kis hiányosságot!

Ekkor van szükségre fényvédőre a repülőgépen

Még az év elején történt, hogy egy TikTok-felhasználó, aki FindingFiona néven fut, feltöltött az oldalára egy videót, amelyben arra figyelmeztette a nézőit, hogy repülőre ülve, különösen ablak mellé szóló jeggyel mindig be kell kennünk magunkat fényvédővel, naptejjel. A posztot nagyon felkapták a TikTok-on, 2 milliós nézettséget és 1000 kommentet generált pár nap alatt, aminek az volt az oka, hogy erről nagyon sokan nem hallottak korábban. Fiona magyarázata nagyon egyszerű volt: minél magasabban vagy, annál jobban ki van téve a káros UV-sugárzásnak, akár még meg is éghetsz a repülőút alatt. Ettől ráadásul nem különösebben véd meg a repülőgép teste sem, hiszen azon sok részecske képes áthatolni.

„Annak ellenére, hogy éppen egy repülőgép belsejében ülsz, nagyon magasan tartózkodsz, vagyis sokkal, de sokkal erősebb UV-sugárzásnak vagy kitéve, mint a földön. Különösen igaz ez akkor, ha az ablak mellett ülsz” – mondta a videóban Fiona.

Persze akadtak olyanok, akik nem hittek a fiatal influenszernek, azt gondolták, csak nézettséget, figyelmet akar, azért „kelti a pánikot”. Nos, a Huff Post által megkérdezett bőrgyógyász szerint nem nekik volt igazuk, bár Fiona sem volt elég pontos a posztjában.

„A jó hír és egyben a teljes igazság az, hogy egy egyszeri repülés nem fog nagyobb károkat okozni a bőrnek akkor sem, ha előtte nem kenjük be fényvédővel. Akik azonban gyakran repülnek, már aggódhatnak az UV-sugárzás miatt, így nekik valóban javasolt a naptej használata, pláne akkor, ha az ablak mellett ülnek” – fejtette ki a magazinnak Dr. Elizabeth Jones bőrgyógyász szakorvos.

A doktor hozzátette, 2015-ben készült egy kutatás, amely egyértelműen megállapította, a legénység, illetve a pilóták körében sokkal gyakoribb a melanóma, vagyis a bőrrák.

Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
11 dolog, amit inkább ne csinálj a repülőn