Nem csillapodnak a kedélyek Rácz Jenő és Istenes Bence boxmeccse után! Csobot Adél nyilvánosan szólt be Rubint Rékának

RTL Sajtóklub
Fanni

Mi lesz ennek így a vége?

Amióta elindult a Sztárbox, egyértelművé vált, hogy ez a műsor teljesen más lesz, mint amihez eddig hozzászoktunk. Bár sok évvel ezelőtt volt egy évada a Sztárboxnak, de a mostani celebek felkészültsége, elszántsága minden eddigi képzeletet felülmúl.

Az egyik legjobban várt meccs pedig egyértelműen Istenes Bence és Rácz Jenő tegnapi összecsapása volt, hiszen a két sztár már a mérkőzés előtt haragudott egymásra, így biztosra lehetett venni, hogy egyikőjük sem fog finomkodni a ringben.

Ez persze így is volt, a meccs a legelső perctől kezdve nagyon brutális volt, ráadásul az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, hogy vajon ki nyerte a mérkőzést. Végül a bíró Rácz Jenő kezét emelte a magasba, Istenes Bence viszont egyáltalán nem viselte jól a vereséget; azonnal megjegyezte, hogy nem akart kezet fogni Jenővel, mert az „ordenáré dolgokat üvöltött a fülébe” az egész meccs alatt.

Ha pedig ez még mindig nem lenne elég, úgy tűnik, hogy a kedélyek azóta sem nyugodtak le, Rubint Réka ugyanis Instagram posztjában osztotta meg a véleményét:

„Bajnok vagy Rácz Jenő! Szívből gratulálunk és a csapatodnak is! Van igazság...”

A posztot viszont úgy tűnik, hogy Istenes Bence szerelme, Csobot Adél nem vette túl jó néven, ugyanis gyorsan odakommentelte a következőt:

„Hát minden van, csak igazság nem!”

A helyzet tehát úgy tűnik, hogy csak fokozódik, és valószínűleg Rácz Jenő és Istenes Bence nem lesznek barátok a közeljövőben...

Persze rajtuk kívül is van jó néhány magyar sztár, akik a legtávolabb vannak attól, hogy barátoknak hívják egymást... Ha kíváncsi vagy rájuk, katt a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Volt, nincs öribarik: 10 magyar sztár, akik nagy barátok voltak, ma már viszont nem is beszélnek