100 emberből 1 pszichopata: az alábbi 3 tulajdonság buktatja le őket

InterCom/Holtodiglan
Kerekes Vivien

Ha valakikkel, akkor velük nagyon kell vigyázni!

Amikor a pszichopata kifejezést halljuk, először rögtön a horrorfilmek őrült sorozatgyilkosai jutnak eszünkbe. A Bárányok hallgatnak vagy a Psycho érdekes képet festett ezekről a személyekről, de az az igazság, hogy a valóságban is rengeteg ilyen ember létezik, és bizony nem olyan könnyű felismerni őket.

Olvasd el ezt is!
Az érzelmi manipulátorok 6 ismérve: nehéz felismerni őket időben

Már csak azért sem, mert míg a filmekben minden pszichopata egyben sorozatgyilkos is, addig a valóságban ez nincs így (szerencsére!). Viszont sokkal nehezebb is őket felismerni, könnyedén elvegyülnek a tömegben, ráadásul ügyesen meg is játsszák magukat. Pedig nincsenek kevesen: statisztikák szerint 100-ból 1 ember pszichopata, így könnyen lehet, hogy a kollégáid, a szomszédaid vagy a barátaid között rejtőzik egy-egy ilyen ember. És a legszomorúbb, hogy ez az arány még rosszabb a magas pozíciót betöltő személyek körében, azaz a vezetők, ügyvédek, sőt, sebészek között is számottevően több pszichopata található.

Ezekután hogy is ismerhetnéd fel őket? Milyen jelek utalnak arra, hogy valaki "szimplán csak" magas lóról beszél, vagy konkrétan pszichopatával van dolgod? Segítünk, a galériában ugyanis bemutatjuk a 3 eltéveszthetetlen tulajdonságot!

Nézd meg a galériánkat - 3 kép
100-ból 1 ember pszichopata: 3 tulajdonság, ami lebuktatja őket

Vannak olyan hollywoodi sztárok is, akikről az a hír járja, hogy valódi pszichopaták!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
Van, aki sokak szerint időzített bomba: sztárok, akikről az a hír járja, hogy valódi pszichopaták