Hasonlítani akartam a családomra, ezért megműttettem az orrom
A plasztikai sebészet bámulatos változtatásokra képes, de mint mindenben, ebben is meg kell találni a mértéket. Sokan félnek a műtéttől, mások elítélik a plasztik nőket.
Mindenki más okból vállalkozik egy ilyen beavatkozásra. A plasztikai műtétek nagy részére azért vállalkoznak az emberek, mert nem tetszik valami magukon, és ezen igyekeznek változtatni. Vannak betegségek, amelyeknek látható nyomai maradnak, és ezért kell plasztikáztatni, például, egy emlőeltávolítás után sok nő helyreállító műtétre megy. És van olyan, aki egyszerűen úgy érzi, hogy kilóg a családjából, nem hasonlít senkire, ezért akar változtatni magán.
Éppen ez történt Rékával is, aki 10 évesen tudta meg véletlenül, hogy az, akit az édesapjának hitt, valójában nem a vér szerinti apukája. Sok mindenben segített neki ez a felismerés, hiszen mindig azt érezte, hogy valami nem stimmel, nem hasonlít senkire, onnantól fogva legalább tudta az okát. Nyilván bántotta, hogy nem mondták el neki, és nagyon sok lelki problémája adódott ebből a helyzetből a későbbiekben is, de egy konkrét elhatározás szinte azonnal megszületett benne, mégpedig az, hogy szeretne jobban hasonlítani a húgára, ezért szeretné megműttetni az orrát.
Anyukám először nem értette, hogy miért fontos ez nekem annyira, évekig nyaggattam, mire ráállt. Elmentünk egy plasztikai sebészhez, aki elmondta, hogy meg lehet csinálni, megbeszéltük, hogy milyen orrot szeretnék, milyen hosszú ideg tart majd a gyógyulás, mikorra éri el az orrom a kívánt végső formáját, mennyire lesz fájdalmas ez az egész… Nagyon boldog voltam, hogy végre olyan lesz az orrom, mint a családomé, teljesen be voltam zsongva.
-„Leérettségiztem, és úgy beszéltük meg, hogy a főiskola előtt megcsináltatjuk a műtétet, hogy az új emberek már az új külsőmmel ismerjenek meg. És nem mellesleg azt sem akartam, hogy a gimis osztálytársaim megjegyzéseket tegyenek...”