Már megnézheted a hivatalosan Oscarra jelölt magyar film előzetesét

Youtube
Izabella

Tóth Barnabás filmje, az AKIK MARADTAK képviselheti Magyarországot.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint minden ország egy filmet nevezhet be a 92. Oscar-pályázatra. A kitétel, hogy a filmet tavaly október és idén szeptember 30 között mutassák be a hazai mozikban.

A hivatalos magyar Oscar nevezésről szakemberekből álló bizottság döntött, és választásuk Tóth Barnabás, AKIK MARADTAK című filmjére esett.

A film világpremierje a minap Kolorádóban volt, a Telluride Filmfesztiválon, ahol legutóbb magyar filmmel a Saul fia megjelenésekor jártak. A film arról szól, milyen gyógyító ereje van a szeretetnek, és a második világháború után játszódik.

A Jászai Mari-díjas Hajduk Károly és a tehetséges színésznő Szőke Abigél főszereplésével készült film hazai premierje szeptember 26-ától lesz látható a magyar mozikban.

Nézd meg az előzetest, és máris beleszeretsz egy picit.

Olvasd el ezt is!
Neked feltűnt már? Az alábbi filmek gyanúsan hasonlítanak egymásra

Ha pedig a filmeknél tartunk, tudd meg, kik voltak a tavalyi év legjobban kereső filmsztárjai!

Nézd meg a galériánkat - 9 kép
2018 legjobban kereső filmsztárjai
Olvasd el ezt is!
A Velencei Filmfesztiválon Meryl Streep bebizonyította, hogy továbbra is ő Hollywood egyik legstílusosabb nője