8 gyönyörű nemzeti park a világon, aminek ott a helye a bakancslistádon

getty images, dunaipoly.hu
Kerekes Vivien
A cikk támogatója a SzállásGuru

A világon olyan sok gyönyörű hely található, hogy akár éveken át megállás nélkül kirándulhatnál, és akkor sem tudnál mindent megnézni. Épp ezért az alábbi nemzeti parkokat érdemes a listád elejére tenni, mert egyszerűen meseszépek!

Ha belekezdtél már egy bakancslista összeírásába, valószínűleg rengeteg olyan pontot tudtál összegyűjteni, ami utazással volt kapcsolatos. Nem csoda, hiszen már önmagában Magyarországon is annyi rejtett kincs létezik, hogy érthető, ha mindent látni szeretnél legalább egyszer. Most pedig ismét bővítheted a listádat, hiszen megmutatjuk, melyek azok az álomszép nemzeti parkok, amiket kár lenne kihagynod! Ha valamelyiknek a közelében jársz, feltétlenül látogass el ide is, mert életre szóló élményekkel fogsz gazdagodni, az egyszer biztos!

Olvasd el ezt is!
5 gyönyörű európai város, amit akár egy hétvége alatt is teljes körűen bejárhatsz

1. Horvátország, Krka Nemzeti Park

Szomszédos országunkban található Európa egyik legszebb nemzeti parkja, amelynek Nagy vízesése nem véletlenül olyan népszerű; összesen 17 kisebb vízesés alkotja, sőt, nyáron még fürdőzni is lehet az előtte elterülő medencében! De sokan imádják az itt található ferences kolostort, ugyanis egy elhatárolt szigeten terül el, ráadásul az állatok is szabadon mászkálhatnak rajta.

forrás: pinterest
Horvátország, Krk Nemzeti park

2. Új-Zéland, Fiordland National Park

Bár a soron következő nemzeti park jóval messzebb található hazánktól, mint az előző, ettől függetlenül feltétlenül el kell látogatnod egyszer ide! A több, mint egy millió hektáros területen rengeteg hegy, tó és esőerdő található, ráadásul számtalan veszélyeztetett állat is él itt. Emiatt érthető, hogy nem teljes egészében bejárható, ám így is lehetőségük van a turistáknak végigsétálni több csodálatos részén is; így többek között a Monowai-tóhoz is.

forrás: Getty Images
Új-Zéland, Fiordland National Park

3. Chile, Torres del Paine Nemzeti Park

Vannak olyan helyek a világon, amelyek egy az egyben úgy néznek ki, mintha egy szépen megálmodott mesét néznél. Kétség kívül ilyen Chile világhírű nemzeti parkja is, ahol mindig türkizkék színben pompáznak a tavak, amelyeket több ezer méter magas hegycsúcsok vesznek körül. Már önmagában ez is gyönyörű látvány, de a szélviharok miatt a fák különös alakúra csavarodtak, a hegyoldalak egyes részeit pedig ritka, tűzvörös virágú bokrok díszítik.

forrás: Getty Images
Chile, Torres del Paine Nemzeti Park

4. Magyarország, Duna-Ipoly Nemzeti Park

Természetesen nem csak külföldön, hanem Magyarországon belül is rengeteg gyönyörű nemzeti parkunk van: szám szerint 10, és mindegyik egészen más okokból kifolyólag olyan különleges. Mégis, most a Duna-Ipoly Nemzeti Parkot emeljük ki a listáról, hiszen nem véletlenül ez a turisták egyik kedvenc helye, közel a fővároshoz. Nagy különlegessége, hogy folyóvölgyek, hegységek és síkságok találkoznak a területén, így már ez is garancia arra, hogy a látvány nem csak gyönyörű itt, de nagyon is sokszínű!

forrás: dunaipoly.hu
Magyarország, Duna-Ipoly Nemzeti Park

Ha a külföldi nemzeti parkokat egyelőre még nem tudod meglátogatni, de a Duna-Ipolyhoz megjött a kedved, feltétlenül látogass el ide a nyáron. Sőt, akár egy minivakációval is egybekötheted a kirándulást, hiszen a SzállásGuru ajánlatával most 26% kedvezménnyel szállhatsz meg a Bellevue Hotelben, Esztergomban! A város a Duna-Ipoly Nemzeti Park székhelye, így innen már indulhat is a túra a természeti kincsek felfedezésére!

Olvasd el ezt is!
Talán nem is tudtad, de a wellnessezésnek elképesztő hatásai vannak: ezért érdemes időnként elutaznod egy hétvégére

5. Kína, Jiuzhaigou Nemzeti Park

Nem meglepő, hogy a 90-es években a Világörökség részévé nyilvánították ezt a nemzeti parkot, hiszen a környék ez az egyben úgy néz ki, mintha Tündérországba csöppentél volna! A Jiuzhaigou-völgyben kilenc tibeti falu található, a hatalmas területen pedig vízesés, erdők és gyönyörű tavak rejtőznek. Még autóval is körbekocsikázható, de persze érdemes lábon bejárni a járművel kevésbé elérhető részeit is.

forrás: Getty Images
Kína, Jiuzhaigou Nemzeti Park

6. Kanada, Banff Nemzeti Park

Kanada legelső nemzeti parkja ugyancsak a Világörökség listáját ékesíti; alpesi hegységei, több száz tava, jégmező gleccserei és patakjai egyaránt mesebeli látványt nyújtanak, így aki szeret kirándulni, úgy érzi majd, hogy hazaérkezett. Rengeteg különleges állatfaj él itt, így a sokszínű vidék méltán népszerű turistalátványossággá nőtte ki magát.

forrás: Getty Images
Kanada, Banff Nemzeti Park

7. Szlovénia, Triglav Nemzeti Park

Szomszédos országunk egyébként is bővelkedik természeti kincsekben, azonban nemzeti parkját is érdemes kiemelni ezek közül. A méltán népszerű Bled közvetlen közelében helyezkedik el, és az ország legszebb részét öleli fel! A közepén található a névadó Triglav, Szlovénia legnagyobb hegycsúcsa, amelyet minden irányból meredek völgyek, erdők és kristálytiszta hegyi patakok borítják.

forrás: Getty Images
Szlovénia, Triglav Nemzeti Park

8. Kalifornia állam, Yosemite Nemzeti Park

Amerikában rengeteg nemzeti park található, így nehéz egyetlen egyet kiemelni a sok csodálatos hely közül. Azonban a Yosemite Nemzeti Park tényleg egy valóra vált álom: magas hegycsúcsai, fenyveserdői és folyói mind hozzátesznek ahhoz, hogy Amerika egyik legszebb látványosságává alakuljon. Ráadásul a hegymászás szerelmeseinek abszolút kedvenc úti célja!

forrás: Getty Images
Kalifornia állam, Yosemite Nemzeti Park
Olvasd el ezt is!
5 utazós film, amivel máris elkezdhetsz hangolódni a nyaralásra

Íme még néhány szuper tipp, ha különleges utazásra vágysz idén!

Nézd meg a galériánkat - 8 kép
Különleges bakancslista az utazás szerelmeseinek, ami nem úti célokat ajánl, hanem új megközelítést