Meghiúsul a tervük, hogy bekerüljenek az elitbe? Meghant és Harryt Hollywood sem látja szívesen

Getty Images/Chris Jackson / Staff
Bíborka

Nem mindenkinek tetszik a pár legújabb húzása.

Meghan Markle és Harry herceg elmondásuk szerint azért szerettek volna Amerikába költözni és lemondani a jogaikról és kötelességeikről, hogy elvonultan élhessenek, távol a lesifotósok és a sajtó állandó figyelmétől. Ennek ellenére egyáltalán nem tétlenkedtek, sőt most épp az ellenkezője látszik teljesülni: a pár dokumentumfilmet jelentetett meg a Netflixen, ráadásul Harry még memoárt is írt Spare, azaz Tartalék címmel.

Olvasd el ezt is!
Színt vallott az asszisztens: Meghan Markle zaklatta az alkalmazottait

Így nem csoda, ha a külföldi sajtó már azzal vádolja a párt, hogy szeretnének a hollywoodi szupergazdagok közé tartozni, ami természetesen nem történhetne meg, ha még mindig a királyi család dolgozó tagjai közé tartoznának. Hogy mit szól ehhez maga Hollywood?

Úgy tűnik, nincs elragadtatva az ötlettől, a legnagyobb eseményekre ugyanis nem kapnak meghívást. A brit Daily Mail magazinnak most egy bennfentes árulta el, miszerint a BAFTA szervezői azért nem hívták meg a BAFTA Tea Party eseményre a párt, mert az PR katasztrófának minősült volna.

A BAFTA-gála a britek Oscarjának is szokás nevezni, ugyanis az egyik legrangosabb európai filmes események közé tartozik, ahol filmeket díjaznak. Idén február 19-én tartják majd az eseményt, ám a hétvégén már lezajlott az előzetes eseménye Los Angelesben, ahova többek között Cate Blanchett és Kate Hudson is hivatalos volt. Meghant és Harryt viszont tudatosan hagyták le a vendéglistáról, ami nem jelent túl sok jót számukra a jövőre nézve.

És ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
A Meghan & Harry dokumentumfilm-sorozat csúnya ferdítései

Forrás: Daily Mail, Marca