Erre még nem volt példa! - A Magic Mike forgatását megzavarták az erőszakos női rajongók
Azért azt hozzá kell tenni a történethez, hogy a hölgyeket egyáltalán nem hibáztatjuk!
Azt valószínűleg mindenki tudja, hogy a Magic Mike első két része hihetetlen sikereket ért el, a Deadline szerint ugyanis a produkciók világszerte 300 millió dolláros bevételt hoztak, ráadásul a filmek elindítottak egy élő színpadi show-t is, amely bejárta az egész világot.
Ezek a filmek pedig nem meglepő módon a nők körében aratták a legnagyobb sikert, amin nem csodálkozunk, hiszen félmeztelen, kigyúrt és szexi színészeket nézhettek órákon keresztül... Épp ezért, amikor kiderült, hogy jön a Magic Mike harmadik, egyben befejező része, az egész világ egyszerre ugrott ki a bőréből örömében, most pedig már azt is tudjuk, hogy elkezdődtek a felkészülések és a forgatások is, méghozzá Londonban.
Ezzel eddig persze semmi probléma nincs, ám a The Sun szerint a dolgok egészen durvává váltak az utóbbi időben. Történt ugyanis, hogy nem tudni hogyan, de kiderült, hogy a filmben szereplő pasik pontosan hol gyakorolják a szexi lépéseket, ezt meglovagolva pedig néhány igencsak lelkes és kissé erőszakos nő ellepte a területet. Még talán ezzel sem lenne probléma, a hölgyek azonban szó szerint mindent megtesznek, hogy a színészek közelébe jussanak és megérinthessék őket, ami miatt kisebb-nagyobb hisztéria is kialakult a helyen. Ezek a rajongók ráadásul minden forgatási helyszínre követik kedvenceiket, ami miatt a film készítőinek nehéz döntést kellett hozniuk:
Eleinte úgy láttuk, hogy igazán szórakoztató a dolog, ráadásul hálásak voltunk, amiért ennyi elkötelezett rajongó van. A dolog viszont ijesztővé vált, ezek a nők ugyanis egyértelműen szexéhesek, és saját maguk és egymás testi épségét is kockára teszik azért, hogy megérinthessék vágyakozásuk tárgyait... Sajnos muszáj volt biztonsági intézkedéseket tenni és áthelyezni a helyszíneket azért, hogy még véletlenül se essen baja senkinek!
- The Sun/Névtelen forrásA Magic Mike utolsó részével kapcsolatban egyébként még nem tudni, hogy pontosan mikor kerül a mozikba, az viszont tuti, hogy Channing Tatum visszatér, mi pedig csak reménykedünk benne, hogy csapata többi tagja is tiszteletét teszi majd a filmben.
Olvasnál még a témában? Akkor katt a galériára!
10 színész, aki nem látta a saját filmjét