Levél annak, aki úgysem fogja olvasni...

Szalai János írása.

Egy télvégi napon kezdődik az én mesém... 2013. márciusában eljött az a pillanat, sok évi várakozás után, amikor a körülmények adottá váltak ahhoz hogy egy fővel gyarapodjon a mi kis utcánk lakossága! Soha nem volt kutyám, de mindig is szerettem volna egyet... Csak az volt a kérdés egész életemben hogy mikor... Hogy milyen "márkájú" legyen Őnagysága az sose volt kérdés... Csakis VIZSLA lehet... Örök kedvenc ez a fajta... Mindig vágyam volt hogy egy nekem is lehessen. Mire eljött az én időm, addig a mindenkoron vágyott Magyar Vizsla mellett bejött a képbe még két jelentkező... A foltos Német Vizsla, és a Weimari... Utána olvastam mindhárom vizsla típusnak, először a Weimari különlegessége és ritkasága eltérített picit a Magyar Vizslám felé vezető útról,de hamar visszatértem. Jött a következő kérdés: Örökbefogadás kontra vétel... ha már veszek, akkor egy tenyésztőtől törzskönyvvel, amit akkor úgy gondoltam hogy túl sokba kerül, vagy egy hirdetőújságból kinézett 10 ezer forintos "szaporítótól"való csöppség.Hogy ennek a kérdésnek mik a buktatói, azt nem karom részletezni, száz és száz helyen lehet utána olvasni, én nem is emiatt ragadtam tollat! Én a tenyésztőtől való kutyavásárlás mellett döntöttem!

El is kezdtem keresgetni, és nagy szerencsémre tőlem karnyújtásnyira a Kőfalmentiek gyermekáldás előtt álltak. Elő is jegyeztem hát egy lurkóra. Én lehettem az első választó. Sokat olvastam utána hogy miként is kell majd választani sok apró béka közül, válasszak én, vagy beüljek a kert közepére, és várjam hogy Ők válasszanak? A születésük után heti egy két alkalommal látogattam az új kis családot, anyukát Kőfalmenti Tüzest és a hat vadorzót. Aztán hidegzuhanyként ért a hír, miszerint annyi jelentkező van a kutyusokra, hogy a kiválasztást már 3-4 hetesen meg kellene ejteni. Tudtam hogy abban a korban még mind egyforma lesz számomra, szóval azt mondtam Stanka Tibinek (Tüzes gazdája) mindenki válasszon, és majd a sors megadja nekem melyik kutya lesz az enyém. Volt egy köztük aki domináns volt, egy aki picit kisebb és négy szinte egyforma. Száz szónak is egy a vége, nekem Favorit maradt... Favorit, a zöld szalaggal a nyakában...

Aztán nyolc hetesen eljött a pillanat, egy Lidl-ös papírdobozzal útra keltünk a kis krapekért. Csodálatos volt. Akinek volt már kutyája annak nem kell mondani, akinek nem annak azt tudom mondani hogy egyszer remélem átéli ezt. Mi a kutyust "tesztgyereknek" szántuk, szóval így is közeledtünk hozzá. A név kicsit megváltozott, megszállott horgászmúltam miatt Bojlinak neveztem el.

Az első este a hálószoba küszöbön aludt, egy dobozban, elkerítve egy ruhaszárítóval... sokat sírt... Hiányzott neki a család, akkor még nem tudta hogy egy másikba csöppent bele. Én a szőnyegen aludtam mellette, kezemet átnyújtva a rögtönzött kerítésen és belógattam a dobozba hozzá. Úgy megnyugodott és álomba szenderült... Velem ellentétben aki kényelmetlenül vajúdott a földön. Az az este megpecsételte a kapcsolatunkat. Ekkor tudtam hogy igen... Ő az én kutyusom... Ekkor jutott eszembe a Kis Herceg-ből az a bizonyos mondat... na de ezt majd később...

Azóta eltelt lassan két év. Annyi mindent átéltünk együtt hogy ha azt mind leírnám, félek hogy senki nem olvasná végig. Átéltünk egy csúnya kullancsot már az első héten, átéltünk egy gonosz parvót, egy kóbor toklászt, amit ki kellett műteni a nagy tubák orrodból... Átéltünk együtt jókat és rosszakat is. Viszont ami ennél sokkal fontosabb, amit kaptam Tőled... Megtanulhattam melletted kutyául gondolkodni, megtanítottál arra hogy nálatok mennyire más az élet mint nálunk. Mennyi mindent félreértelmeznek az emberek a Ti életetekben. Bár el tudnád mondani mi jár a fejedben, bár megérteném a szavaid. Sokan azt hiszik hogy a kutyák nem értenek "emberül"... Uramatyám... mekkorát tévednek! Megértesz Te mindent... Megérted még azt is ami nem Rád tartozik... Csak én vagyok buta... én nem tudtam megtanulni a nyelvedet lassan két év alatt.

A vizslák különleges lelkek. Biztos minden kutya lehet szép, lehet okos, lehet a gazda szeme fénye... De egy vizsla egészen más. A vizsla lélek csak hajszálnyira van egy emberétől. Az élet egyik legnagyobb csodái Ők. Míg írom a kis történetem, itt állsz mellettem, és az ölemben tartod a fejed. Tartod az a csoda kis köteled amit annyit húzunk napról napra.

Megtanítottál arra, hogy hogy tudunk az utcán póráz nélkül sétálni, megtanítottál önzetlennek lenni... Te egyre okosabb vagy, engem egyre jobb emberré teszel. Megmutattál annyi de annyi csodát ebben az életben amit nélküled soha nem élhettem volna át. Csak egyet nem tudsz... nem tudsz megölelni... megölelni úgy, ahogy én teszem annyiszor. Talán ez az egy dolog hiányzik. Készült rólad ezer és ezer kép, amit nem is hiszem hogy megértenek az emberek, hogy miért is vagy ilyen fontos.

De Te és én tudom... mindketten tudjuk hogy valami egészen különleges dolog van köztünk. Egy olyan dolog amit csak egy vizslás érthet meg! Nekünk nem kutyánk van, mi egy kutyával élünk együtt. Csak tőled kaphattam feltétel nélküli odaadást és szeretetet. Te csak a jót látod bennem... Előtted nincs múltam, előtted nincs jövőm... előtted csak jelenem van. Benned soha nincs harag, benned nincs semmi negatív... Csak türelem, odaadás, önzetlenség, vágy, és sorolhatnám, de nem teszem. Nem teszem, mert mi ketten tudjuk... A többieknek pedig nem kell tudni... A kutyák százszorosan visszaadják azt a szeretetet amit kapnak, és még akkor is csak szeretetet adnak, amikor Ők egy szemernyit sem kapnak.

A jóisten ezért adott nektek csak ilyen rövid időt az életben, mert Ti túl jók vagytok erre a világra! Csak kívánni tudom azoknak az embereknek akiknek nincs vizslájuk, hogy egyszer hozza úgy az élet, legyen lehetőségük átélni ezt a csodát.

Lassan zárom soraimat, de a levelem elején írtam valamit amire még visszatérünk... A Kis Herceget... Amikor odament hozzá a róka és azt mondta neki:

"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű... jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan. Az idő amit a rózsádra vesztegettél, az teszi olyan fontossá a rózsádat. Az emberek elfelejtették ezt az igazságot, mondta a róka... Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél..."

Én megszelidítettelek, és örökre az eszembe vésem a róka szavait!
Üdvözlettel: a Barátod

Szalai János