Lady Gaga megtörte a csendet: válaszolt a pletykára, miszerint szerelmes lenne Bradley Cooperbe

youtube
Joy.hu

Néhány hete folyamatosan arról beszél mindenki, hogy Lady Gaga és Bradley Cooper között több van, mint barátság, vagy munkakapcsolat.

Sokak szerint ugyanis az Oscar-gálán előadott produkciójuk alatt szerelmesen néztek egymásra, ráadásul a találgatásokra az is rátett egy lapáttal, hogy Lady Gaga és vőlegénye szakítottak. Az egykori Spice Girl, Mel B teljesen kiakadt az énekesnőre emiatt.

Eddig azonban egyikük sem nyilatkozott a témáról, most viszont Lady Gaga megtörte a csendet és reagált a pletykákra.

Szerda este szerepelt Jimmy Kimmel műsorában, ahol végre tisztába tette az ügyet:

“Igen, az emberek felfedezhették az előadásban a szerelmet, de csak azért, mert azt akartuk, hogy ezt lássák. A Shallow egy szerelmes dal, a Csillag születik pedig egy romantikus történet.”

- mondta.
Nézd meg ezt is!
A Csillag születik eddig sosem látott jelenete: megmutattak egy csodálatos kivágott részletet a filmből

“Művész vagyok, szerintem jó munkát végeztünk - átvertünk titeket!”

- tette hozzá.

Gaga azt is elmondta, hogy Bradley-nek komoly elképzelése volt az Oscaros fellépésüket illeőten, ő pedig át is adta neki az irányítást. Állítása szerint egész héten nagyon keményen dolgoztak annak érdekében, hogy jól sikerüljön a produkció.

A teljes beszélgetést itt tudod megnézni angol nyelven:


Íme néhány fotó Lady Gagáról és Bradley Cooperről, ami az Oscar-gálán készült:

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Lady Gaga és Bradley Cooper az Oscar-gálán